Képviselőválasztás 1869-ben. Rajner Pál kir. biztos.

Full text search

Képviselőválasztás 1869-ben. Rajner Pál kir. biztos.
Már 1869-ben az alkotmány helyreállítása utáni első választási harcz oly elkeseredéssel folyt, hogy rendkívüli intézkedéseket követelt. A főbaj az volt, hogy az ellenzéki „szélsőbaloldali” képviselőjelöltek nem ismertek határt az oly igérgetésekben, hogy az adófizetést be fogják szüntetni, vagy legalább az adót leszállítani, a trafikot eltörlik, a közlegelőket felosztják, az uradalmi erdőket, papi javakat kiosztják a nép között stb. Ez az igérgetés, a mely elérhetetlen vágyakat támasztott a műveletlen tömegben, aláásott nemcsak minden hatalom iránti tiszteletet, de az élet, a tulajdon tiszteletét is. Még a középületeket, templomokat sem kímélték s ezeket is le akarták foglalni valamely párt részére. Ez ellen Jankovich főispán indítványára a vármegyei közgyűlés állást foglalt s a következő határozatot hozta: „Miután a művelt Európa által elfogadott szokás és gyakorlat szerint templomok, iskolák, városi és községi házak, középületek – pártküzdelmek által 566fel nem használható – semleges helyeknek tekintendők, a közrend és béke zavartalan fenntartása érdekében és hogy minden ez okból netán felmerülhető surlódásoknak és kellemetlenségeknek eleje vétessék, a pártzászlóknak említett középületeken – mint semleges helyeken – kifüggesztése meg nem engedtetik.” E határozat azonban édes-kevés volt az izgatásokkal szemben, úgy hogy a kormány királyi biztos kiküldetésével oldotta meg a kérdést. A földfelosztásra irányuló agrárius mozgalom a kisgazdák, béresek stb. körében nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is annyira elfajult, hogy ilyenformán annak kipuhatolása és megtorlása az egyes vármegyei hatóságok hatáskörénél szélesebb működési kört feltételezett. Így tehát az ország nyugalmának helyreállítása tekintetéből, a kormány javaslatára, Őfelsége 1869 április 11-iki leiratában Rajner Pált, Bars vármegye főispánját, Baranya és Somogy vármegyék királyi biztosává nevezte ki. A választási izgalmak elmúltával a kir. biztos július 25-én eltávozik. Az 1869-iki választásoknál a vármegye nagy fia: Somssich Pál is megbukik s csak időközi választáson jut mandátumhoz. Képviselővé választattak: Csurgón Sréter Lajos, Kaposvárott Kossuth Lajos, de miután nem fogadta el: Körmendy Sándor, Lengyeltótin Clementisz Gábor, Marczaliban Horvát Sándor, Nagyatádon Szatmáry Károly, a szili kerületben Sárközy Béla, Szigetváron Mednyánszky Sándor, Tabon Máttyus Arisztid.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me