Marczali Henrik dr.

Full text search

Marczali Henrik dr.
Marczali Henrik dr., kiváló történetíró, egyetemi tanár, a M. Tud. Akadémia tagja, szül. 1856 ápr. 3-án Marczaliban. Tanult Győrött és Pápán. Tanári oklevelet a budapesti egyetemen szerzett, 1873-ban. Ismereteinek bővítése czéljából 1875-ben külföldre ment, hol több évig tartózkodott és a berlini, párisi, londoni és oxfordi egyetemen a legkiválóbb történettudósok előadásait hallgatta. Hazatérve, 1878-ban a budapesti egyetemen magántanár, 1895-ben az Árpád-kori magyar történet nyilvános rendes tanára lett. A M. Tud. Akadémia 1880-ban A magyar történet kútfői az Árpádok korában czímű munkáját a Vitéz-féle díjjal jutalmazta és 1893-ban levelező tagjának, a Magyar Történelmi Társulat pedig 1895-ben igazgatóválasztmányi tagjának választotta. Marczali egyike legjelesebb történettudósainknak, a ki különösen az Árpád-kori és a XVIII. század korára vonatkozó magyar történeti kutatásai és kiváló történeti érzékkel és meglátással, világos és választékos előadással megírt, nagyszámú történeti munkáival nagy érdemeket szerzett. A magyar, német és franczia szakfolyóiratokban sok értekezése, ismertetése és bírálata jelent meg. A Ribáry-féle Képes Világtörténet számára megírta 257az Újkor történetét három kötetben (Budapest, 1883–86); a Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelent Millenniumi történet számára: A vezérek kora és a királyság megalapítása (I. köt.), Magyarország története az Árpádok korában (II. köt.) és Magyarország története III. Károlytól a bécsi kongresszusig (VIII. köt.). Szerkesztette a Nagy Képes Világtörténetet, melyben a Reformáczió kora (VII. köt.), Az ellenreformáczió kora (VIII. köt.), Az abszolutizmus kora (IX. köt.), A forradalom és Napoleon kora (X. köt.), A reformok kora (XI. köt.), Korunk állami és társadalmi alkotásai (XII. köt.) czímű köteteket írta.
A felsoroltakon kívül megjelent fontosabb művei: A földrajzi viszonyok befolyása Magyarország történetére. Bpest, 1874. – Magyarország története II. József korában. Három kötet, 1881. – Regesták a külföldi levéltárakból. U. o. 1882. – Az újkor története. Három köt. U. o. 1883–86. – Gróf Pálffy Miklós főkanczellár emlékiratai Magyarország kormányzásáról. U. o. 1884. – Mária Terézia 1747–1780 U. o. 1891. – A legújabb kor története 1825–1890. U. o. 1889–1892. – Az Árpádok és Dalmáczia. U. o. 1898. – Les relations de la Dalmatie et de la Hongrie du XI-e au XIII-e sičcle. Paris, 1899. – Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplói 1848–1849. Fordította és bevezette. U. o. 1900. – A magyar honfoglalás kútfői (többekkel). U. o. 1900. – A Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt.

Marczali Henrik

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me