A nyilvánossági jog megvonása.

Full text search

A nyilvánossági jog megvonása.
A szabadságharcz elteltével új, de szomorú korszak következett a csurgói liczeum, majd „oskola” s gimnázium néven szerepelt intézetre. A közoktatási cs. kir. minisztériumnak 1851-ben kiadott „Entwurf”-ja kivetkőztette az intézetet a 6 osztályos gimnáziumi jellegéből, 4 osztályúvá fokozta le, megvonta tőle a „gimnázium” nevezetét is; sőt nyilvánossági jogától is megfosztatta, a minek következtében a tanulók száma, két év mulva, 33-ra apadt. A gimnázium kormányzótestülete, élén Sarkadi Károly alsoki lelkész-tanárral, egyházmegyei inspektorral, szívós küzdelmet folytatott a csurgói gimnázium nyilvánossági jellegéért, ámde hiában jelentkezett 3 tanulójával Sopronban érettségi vizsgálatra is, elutasították őket.
A törhetetlen Sarkadi nem nyugodott. 1853–54-ben 5, majd 1855–56-ban 6 osztályúvá fejlesztették a gimnáziumot, előbb 4, majd 5–6 tanárral. Az 1850-es évek végén, a kormány a tanárok képesítését igazoló oklevelek bemutatását is követelvén, a 6 tanárt lelkészi képesítéssel igazolták. Az akadékoskodó kormánynyal szemben ekkor azt kérte az egyházmegye, hogy gimnáziuma, magánjellege mellett, legalább tanítókat „képesíthessen” a két felső osztály tanulóiból. A Helytartótanács ezt sem engedte meg, hanem utasította az egyházmegyét, hogy 4 osztályú algimnáziumot állítson be, 6 alkalmas, kellőképen díjazott tanárral és egy előkészítő osztálylyal, így reménye lehet, hogy nyilvános algimnázium marad. A tanári kar, csekély 300 frt díjazása ellenére is, mind több és több feladatot vállal; tanítja a testgyakorlást, rajzot, behozza a nyilvános osztályozási naplót, hetenként kétszer, szerdán és szombaton délelőtt, tanácskozást tart, növeli a könyvtárt s annak felszaporodott anyagát lajstromoztatja, átalakítja az „Entwurf” szellemében tantervét. Az alapító gróf hasonló nevű unokája s egyesek adományaiból az intézet vagyona tetemes összeggel gyarapodott, a 6 rendes tanár mellé egy segédtanárt alkalmaztak, csakhogy a 6 osztályú gimnázium a kor színvonalán megtartható legyen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me