Bartók Lajos.

Full text search

Bartók Lajos.
Bartók Lajos, költő és drámaíró, orsz.-gyűlési képviselő, a Kisfaludy-társaság tagja, a Petőfi-társaság alelnöke, szül. 1851 máj. 24-én, Erdődön. 1868-tól a budapesti egyetemen jogot hallgatott, de már ekkor irodalmi és humorisztikus költeményeivel figyelmet keltvén, Jókai az Üstökös czímű politikai élczlap munkatársául szerződtette, (1869), s ezt a lapot később maga is szerkesztette. Ugyancsak szerkesztője volt a Bolond Miskának (1873–1875.) Később megalapította a maig élő Bolond Istókot (1878.), melyet haláláig szerkesztett. Míg az e lapokban megjelent verseivel a politikai költészetet művelte és főleg éles szatirikusként tünt ki, addig később, mint lirai költő és drámaíró is aratott babérokat. Lirai költeményeiben, melyeket erő és tömörség jellemeznek, Petőfi költészetével szemben, a Felföldet, a Kárpátok vadregényes bérczeit, zúgó fenyveseit, habzó patakjait énekli meg; nem kevésbbé figyelemre méltó hazafias és szerelmi lírája is. Mint drámaíró is jelentékeny sikereket ért el. (Thurán Anna.) A Kisfaludy-társaság 1883-ban választotta tagjai közé. Mint a Petőfi-társaság alelnöke, ő volt úgyszólván megteremtője annak a fényes ünnepnek, melyet Petőfi halálának 50-ik évfordulója alkalmával a Petőfi-társaság 1899. júl. 31-ikén, Petőfi halálának helyén rendezett. Meghalt 1902. decz. 31-én.
Művei: Őrtüzek, költ. (1877.) Rúgott csillagok, költ. (1879.) A legszebb, vígj. 3 felv. (1880.) Költemények (1881.) Ujabb költemények. (1883.) Kendi Margit, tört. dráma 5 felv. (1884, németre fordította Fromme Rudolf (1892.) Kárpáti emlékek, (1885.) németre fordította Silberstein Adolf dr. (1886.) Az Abenszeradzs, nagy opera szövege, (1886.) Thurán Anna, tört. dráma 4 felv. (1888. A Péczely-díjjal jutalmazott pályamű.) Erdőzúgás, költemények. (1889.) Haluska Benedek, bohózat 3 felv. (1889.) Téli regék, elbeszélő költemények. (1889.) A méhek, vígj. 3 felv. (1890.) Az örvény, vígj. 3 felv. (1895.) A szemfényvesztők, regény. (1896.) Mohács után, tört. dráma. (1898.) Ezeken kívül szerkesztett több naptárt és Endrődy Sándorral és Szana Tamással a Petőfi-Albumot. (1899.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me