Frank Ignácz.

Full text search

Frank Ignácz.
Frank Ignácz dr., egyetemi tanár, kir. tanácsos, kiváló jogtudományi író,. a M. Tud. Akadémia lev. tagja, szül. 1788-ban, márcz. 24. Nagykárolyban. Középiskoláit szülővárosában elvégezvén, 1803-ban a piarista-rendbe lépett: a filozófiát Váczon hallgatta, majd 1813 aug. 26-án doktorrá avatták. – A következő évben kilépett a piaristák rendjéből és a pesti egyetemen a jogi tanfolyamot is elvégezvén, ügyvédi oklevelet szerzett. Miután előbb (1819–1827) a kassai jogakadémián volt több évig tanár, 1827-ben a pesti egyetemre hívták meg a magánjog tanszékére. 1830-ban az egyetemi tanács tagja, 1832-ben az egyetem rektora lett, míg az 1848–49-iki válságos időben az egyetem igazgatóságával bízták meg. E hivatalát azonban nem sokáig viselte, mert már július havában Bécsbe hívták, hogy nagy jogi tudásával részt vegyen ama bizottmány tanácskozásaiban, melyek a magyarországi jogügyek rendezését czélozták. E tanácskozások alatt nemzeti és jogi meggyőződése összeütközésbe hozták az akkori felfogással és midőn a különben is melanchóliára hajló tudós egy tanácskozáson az ősiség történeti fejlődéséről és az evvel kapcsolatos törvényekről való nézeteit őszintén előadta, a tanácskozás után való izgatott lélekállapotában, önkívületében, öngyilkosságot követett el. (1850.) 14,000 kötetből álló becses könyvtárát Pest városának hagyta, mely 1875-ben azt az egyetemi könyvtárnak ajándékozta.
Munkái: Specimen elaborandum institutionum juris civili hungarici (1820). Principia juris civilis hungarici. 2 kötet (1828–29). Novum supplementum principiorum juris civilis hungarici, continens addenda et corrigenda ex decretis ann. 1830 et 1836. (1837). A közigazgatás törvénye Magyarhonban. 3 köt. (1845–47). Ősiség és elévülés (1848). Több értékes műve kéziratban maradt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me