Gáti István.

Full text search

Gáti István.
Gáti István, ev. ref. lelkész, író, a sztenografiának első alapvetője és művelője hazánkban, szül. Mándon, 1749 ápr. 8-án. 1772-ben Szatmáron tanító lett. Két évi itt időzése után, külföldi akadémiákon hallgatta a tudományokat és visszatérvén, Tamásváralján, majd Dabóczon (1778), Huszton (1779), Mármarosszigeten (1787–1803). lelkészkedett. 1800-ban esperes lett. 1808-ban Szatmáron választották meg lelkésznek, hol 1831-ben vonult nyugalomba. Meghalt 1843 febr. 17-én. Gáti hosszú életének nagy részét az irodalomnak szentelte. A nemzeti szellem ébredése korában élvén, részt vett korának irodalmi és nyelvtudományi küzdelmeiben. A magyaros iskolához tartozott, ennek modorában írta a Második József a máramarosi éhségben (1792) stb. czímű elbeszélő költeményét is, mely két kiadást ért. A magyar nyelvnek lelkes apostolaként, a latin nyelvvel szemben a magyar nyelv közérvényre emelését sürgeti. „A magyar nyelvnek a magyar hazában való szükséges voltát tárgyazó hazafiúi elmélkedések” (1780) czímű művében. A nyelvészet körébe vágó művei még „Elmélkedések a magyar dialektusról, lexiconról és helyesírásról” (1821). „Fontos beszéd tudománya, vagy oratória”. (retorika). Eredeti magyar munka (1828). Sokat foglalkozott a gyorsírás, az egyetemes írás és az univerzális nyelv elméletével is. Ő az első, a ki a geometriai rendszerű gyorsírási módszereket elvetve, a kurziv-írás betüiből állítja fel rendszerét. Ilyen munkája „A stenografiának első könyve”. „A tachigrapfia vagy szapora írás módja, melyet mind a pasigraphiának, philosophica, vagy universalis nyelvnek első vonásait közre bocsát zsengeképen” (1820). Ugyan e kérdésről számos értekezése maradt fenn kéziratban. Irt több természetrajzot is: „A természet históriája” (1792) és (1795).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me