A Rákóczi fölkelés.

Full text search

A Rákóczi fölkelés.
Időközben a II. Rákóczi Ferencz fölkelése biztatóbb reményeket derített reájuk. 1705-ben a szécsényi mezőn tartott országgyűlés elvégezte, hogy „a szent István tiszteletére szentelt templom adassék a hozzá tartozó pertinentiával a helv. confessión levőknek, a szt. Márton templom az augustana confessión levőknek szent Miklós temploma pedig maradjon a kath. status kezénél.” A szatmári békekötésig meg is maradt a város református jellege, de rögtön a békekötés után, megjött reá a súlyos ítélet. A „néma szenvedések” kora volt ez a korszak a protestánsok életében, s a „nemzeti élet elhanyatlása” a magyarságra nézve. Rendeletekkel azonban nem lehetett egy csapásra áttéríteni a város lakosságát, s bár 1781-ig, a türelmi parancsig, szakadatlanúl erre igyekeztek, nem sikerült. Ezek az áldatlan harczok töltötték be a századot.
S a felekezeti harczokkal nemzetiségi is járt együtt. A bányák a kincstár tulajdonában lévén, állandóan katholikus német tisztviselőket helyeztek ide, s mint két ellenséges tábor állott szemben egymással a bányaszemélyzet és a város. Megszünt az az erős és benső kapocs, a mely idáig egymáshoz fűzte a kettőt. A bányászatot 1690-ben rendezte Lipót. Bányaigazgatósági épületeket 1734-ben emeltek, s 1782-ben bővítették ki. 1748-ban állították fel a Nagybánya-kerületi kir. bányaigazgatóságot, „Inspectorat Oberamt” czímmel. A város a saját bányáit a század közepéig mívelte, de mindíg kevesebb eredménnyel, s végre is kénytelen volt zilált pénzügyei miatt, átengedni a kincstárnak.
Sajnos, a XVIII. század igazolta, hogy a gazdasági életet, bármilyen viruló és egészséges is az, tönkreteszik idegen és hozzá nem illő elvi harczok. A vallási türelmetlenség a lakosság életét s vele a város jólétét dúlta fel. Mikor 1769-ben harmadszor is villám sújtotta és fölégette a Szent István-templomot, ismét olyan koldússzegény volt a város, hogy nem volt ereje fölépíteni. Szomorú, hogy soha többé nem is volt ereje rá. Pusztán állottak, mohával benőve a csonka falak, évtizedeken át. A század végén, 1790 körül, folyamodtak érte a reformátusok, hogy köveiből maguknak új templomot építhessenek. Nem kapták meg. A múlt század közepén plébánia-lakot s más egyházi épületeket emeltek belőle, csak a Hunyadiak rendíthetetlen tornya állott ellent sziklaszilárdan vésznek, viharnak.
1773-ban XIV. Kelemen pápa eltörölte a jezsuita-rendet, 1781-ben II. József kiadta a türelmi parancsot, s 1791-ben a XXVI. t.-cz. biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Ezzel tért vissza Nagybányára a rendes nyugodtság és lassan elrendeződött a mai társadalmi élet. A bányák többé nem voltak a régi öszszefüggésben a várossal. A bányatisztviselők a város lakosaiként kezdtek meghonosodni s bár még a szabadságharczig volt miattuk bizonyos feszültség a társadalmi életben, de azért már uralkodóvá lett az erős és mindinkább tüzesedő magyar hazafias szellem.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me