Alakulás.

Full text search

Alakulás.
Szatmár vármegyének keleti harmadrészében, mely az egész Árpádkorban koronajószág volt, a középkorban három fontos uradalom alakult ki. Az Avast, a hozzá tartozó nagy, sík területtel a Szamos fölött, Meggyesi Simon bán szerezte meg s a szinéri uradalmat alapította. Kővárát, a Szamos alatt, az erdődi síkig tartó területtel, Balk és Drágh kapták s a nagy Drágfi-uradalmat teremtették meg vele. A két uradalom közé szoritva maradt a vármegye sarkában a nagybányai bányauradalom, a melyet a korona sohasem eresztett ki tulajdonából.
Kezdetben mind a három mezőgazdasági természetü volt. Legelőbb a nagybányai alakult ki, de már első feltünésekor mint bányabirtok jelenik meg előttünk. Hagyományok azt mondják, hogy már II. Géza küldött ide szász települőket az aranybányák mívelésére. Történelmi adatunk nincsen rá s az egész Árpádkorban ismeretlen hely ez a bányavidék. Viszont az Aujou-kor elején már olyan fejlődött városi állapotok vannak e bányaközségekben, hogy azok legalább egy évszázados fejlődést föltételeznek. Valószínű, hogy már II. Géza hallott a nagybányai aranytartalmú hegyekről, hiszen László király vezér korában járt a közeli vidéken, ha a hagyománynak hihetünk s ha nem ő, más udvari ember hamar hírt vihetett a trónhoz az el hagyatott római bányákról s a Zazár vizének aranyos fövenyéről. De csak IV. Béla lehetett első megtelepítője; a tatárjárás után beköltözött német bányászok ülhették meg a Kereszthegy és a Középhegy tövét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me