Bükkfalva.

Full text search

Bükkfalva.
Bükkfalva (azelőtt Bukovecz). A Temes-folyó és a Bega-csatorna között fekvő kisközség. Házainak száma 289, lakosaié 1614, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Temesremete. Az 1717. évi kamarai összeírásban 17 lakott házzal a facseti kerületben szerepel; az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen pedig Bukuva néven fordul elő. 1782-ben Remetei Kőszeghy János vette meg a kincstártól, kiről fiúsított leányára Juditra, férjezett Hannseni Deschan Zsigmondnéra szállott. Ettől fia Achill örökölte, kinek halála után a birtokot 1874-ben gróf Dessewffy Kálmán vette meg. 1877-ben Dessewffy Miklósra szállott, kinek elhunyta után 1894-ben gróf Serényi Jánosné szül. Dessewffy Irma lett a tulajdonosa. A községbeli régi kuriát még a Deschan-család, az új kastélyt pedig 1898-ban gróf Serényi Jánosné építtette. Mind a kettő gr. Serényi Jánosné tulajdona és a kastély Keppich József bérlő lakásául szolgál. A lakosok hitelszövetkezetet, takarék- és hitelintézetet tartanak fenn. Gróf Serényi Jánosnak gőzmalma is van a községben. A községhez tartozik Bród-puszta és Gyökér-puszta. – A mai Bükkfalva határában, gróf Serényi Jánosné birtokának éjszakkeleti csúcsán feküdt Sásvár, mely a középkorban városi kiváltságokat élvezett. Első ízben 1428–29-ből vannak róla okleveles adataink. 1454-ben Szentmiklósi Pongrácz Jakab kapja cserében V. László királytól. 1471-ben Dóczi László és Gúthi Országh Lőrincz egyezkednek rajta, mint volt Mutnoki birtokon. 1483-ban és 1503-ban a Sásvári 34Belmosevityek birtokában találjuk. Egy 1492-ben kelt oklevél városnak nevezi. A XVI. század elején a Sásvári Bradics-család bírta, 1529-ben pedig Nagylaki Jaksics Márk. 1530-ban Sásváry István, utána a Malomvízi Kendeffyek és Pásztohi Zsigmond voltak a földesurai, 1545-ben Czrepovics Miklós és 1610-ben Kéméndi Várady János.

Bükkfalva. – Gróf Serényi József kastélya.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me