Török emlékek

Full text search

Török emlékek
Tekintve a törökök bennlakásának hosszú időszakát, mindössze is kevés az, a mi utánuk emlékül a mi korunkra fentmaradt. Legnevezetesebb a temesvári török fürdő márvány táblája a városháza falában, a kapu mellett jobbra. Készült 1704-ben a városháza helyén állott török fürdő építésekor. Török föliratának magyar szövege ez: E fürdő fölállításának éve a gyötrelem ideje Ibrahim Ehán alatt. Hedsra 1053”. – A temesvári múzeumban Elhadzs Beschir aga belgrádi kútjának föliratos márványtáblája, mely valószinűleg 1790-ben került Temesvárra a Belgrádból távozó osztrák katonák révén, midőn a békekötés értelmében Belgrádot vissza kellett adni a törököknek. Ugyanott őriztetik Szulejmán temesvári janicsár aga sírkövének egy töredéke 1646-ból. – 1902-ben három föliratnélküli török sírkövet emeltek ki a Hunyadi-kastély alapjaiból. Az egyik turbános. – 1843-ban a Jenő-herczeg-téren szintén találtak egy török föliratos emlékkövet 1643–44-ből. Fölirása: „Kelt a várnak kijavítása idejében, Ibrahim Ehán kormánya alatt a hedzsra 1053. évében”. – Végre még most is áll Temesvárott az Erzsébetvárosban egy török ház, mely azonban már roskatag, és ki van vetkőztetve eredeti formájából. – Török pénzeket nagy számmal találnak a város talajában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me