A nagy tűz. 1807.

Full text search

A nagy tűz. 1807.
1807-ben a város tűzvész áldozatává lett; a tűz délután 4 órakor az Oppovai utczában, a Bega partján támadt, a sörháznál; belekapott a Bega fahídjába, azt felégette s így csapott át a másik parton fekvő városrészbe. A tűz erejét vihar fokozta, mely szétszórta a tűz szikráit és egyszerre nyolcz-tíz helyen borította lángba a várost. Leégett a városháza, a vármegyeháza, a parochiák s a városnak legnagyobb része, csak a római katholikus és a görög-keleti templom és Szent Vendel kápolnája maradt meg. Odaveszett a vármegyei irattár s a parochiákról sem lehetett mást megmenteni, mint a plebániai anyakönyveknek egy részét. A kárt 5 millió frtra becsülték. A várost ebben az esztendőben – Magdics Ádám plebános egykorú feljegyzései szerint – állandóan fenyegette a tűzveszedelem: a nagy pusztulást követő három hónap alatt tízszer támadt ismét kisebb-nagyobb erejű tűz. Minderről Magdics Ádám feljegyzésein kívül Várady János dr. nagybecskereki plebános tudosításai szólanak. A tűz következtében a megyeszéket ideiglenesen Nagyszentmiklósra, Márffy lakóhelyére tették át s ott is maradt az, míg az új vármegyeháza Nagybecskereken fel nem épült, a mi 1817–20 között történt meg. Nagybecskereken a tűz után 1820-ban tartották az első tisztujítást.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me