Becskerek eleste.

Full text search

Becskerek eleste.
Ez volt Becskerek veszte. Ferdinánd már nem is vehette birtokába, mert Mohamed, ruméliai beglerbég, azonnal elindult ezeknek a váraknak elfoglalására. Október 19-én bevette Becsét és két nappal később Becskerek is kezére került. Balogh Lőrincz, a vár bátor castellanusa, a török közeledtének hírére megtette, a mit tehetett; Báthory Endre, temesi grófot, Losonczy Istvánt, Aldanát értesítette a veszedelemről, puskaport kért és pénzt a zsoldosok kifizetésére. S a védelmi szerek és az őrség hiánya tette gyengévé a különben hatalmas becskereki várat. Báthory küldött is pénzt – szeptember 19-én 1000 forintot, – de mire küldöncze Becskerekre ért volna, a zsoldosok már elmentek onnan, Zoltay Mihály nevű kapitányukkal együtt. A vár helyzetét csak nehezítette a szerbek magatartása, a kik Aracson gyűlést tartottak és nyiltan megadták magukat a töröknek. (Szentkláray: A becskereki vár, 27. old.)
Losonczynak szeptember 27-iki lelvele szerint a beglerbég szeptember 24-én, egy csütörtöki nap déltájt érkezett Becskerek alá; másnap hajnalban négy ágyúval törette a várat egész reggelig; a várost is minden oldalról lövette és gyujtani kezdte, s a várban oly kevesen voltak, hogy nem lehetett segíteni a városnak. Pénteken reggel egy ember kiment a várból a táborba és jelentette, hogy átadják a várat. Az őrség összesen ötven emberből állott; Zoltay Mihály zsoldoskapitány még az ostrom előtt elmenekült. Szokoli Mohamed a várat birtokába vette, őrséggel megrakta, a rácz küldöttséget kegyesen fogadta s Malkovics basát a vár és a vidék parancsnokává kinevezte. (Pesty Frigyes; Szentkláray id. m. 30.) Becskerek elestével védtelen maradt az egész Alvidék: Szárcsa, Aracs, Galád, Horogszeg, Csanád, Nagylak pár nap alatt török kézre került.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me