Fény.

Full text search

Fény.
Fény. Azelőtt Foen. A párdányi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 375, lakosaié 2041, a kik 238 magyar és 506 szerbajkú kivételével legnagyobbrészt görög-keleti románajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Temes vármegyéhez tartozott. 1289-ben Füen, később Fövenyfölde néven említik az oklevelek. 1400-ban a Csákiak birtokában találjuk. A hódoltság alatt elpusztúlt. A XVIII. század közepén kincstári pusztaként a délmagyarországi kincstári bérlők társasága bírta bérben. 1767-ben marosmenti románokat telepítettek ide; de ezeken kívül szerb lakosai is voltak, kiknek egy része 1783–84-ben a Határőrvidékre költözött. A kincstári jószágok elárverezése alkalmával Mocsonyi András pesti lakos vette meg. 1838-ban Mocsonyi János volt a helység földesura és ma is Mocsonyi Antalnak van itt nagyobb birtoka. 1897–1900-ig gróf Szápáry László is birtokos volt itt. Tőle a régi Mocsonyi-féle birtok egy részét báró Csávossy Gyula, a másik részét Mocsonyi Antal vette meg. A Mocsonyi-féle régi kastély, mely 1812-ben épült, jelenleg báró Csávossy Gyula örököseié. A lakosok gazdasági hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községbeli két templom közűl a görög-keleti románoké 1882-ben, a szerbeké 1888-ban épült. A községhez tartozik: Talágy-major, Réti-major, Új-major, Unka-major.

Fény. – A Mocsonyi-féle kastély és mauzoleum. A kastély báró Csávossy Gyula örököseié.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me