Ferenczhalom.

Full text search

Ferenczhalom.
Ferenczhalom. Azelőtt Franzfeld. A torontáli helyi érdekű vasút mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 657, németajkú, ág. ev. vallású lakosaié 4.179. Postája, távírója és vasuti állomása helyben van. E helység helyén a török hódoltság megszüntekor Osveldos falut találjuk. Az 1717-ben eszközölt összeírás alkalmával Zeldosch faluban 13 lakott házat írtak össze. A Mercy-féle térképen Seldosch alakban a pancsovai kerületben a lakott helyek között találjuk, de később elpusztult. A mostani község 1790-ben keletkezett. Nevét az 1791. évi julius 30-án kibocsátott legfelsőbb elhatározással nyerte Ferencz főherczeg trónörökös tiszteletére. Népessége leginkább Württenbergből, Badenből és Svájczból szakadt ide. Kezdetben 120 család telepedett le a helységben. 1802-ben 40 új házzal nagyobbította meg a kincstár. Franzfeld volt az első ágostai hitvallású német hitközség a bánsági Határőrvidék területén. A bevándorlók részére a katonai kincstár imaházat emeltetett fából, melyben 1815-ig tartották az istentiszteletet. Iskolával szintén a katonai kincstár látta el a helységet. 1855-ben leányiskola is épült itt. Ferenczhalom lakossága a település óta a 12. számú német-bánáti határőrezred keretében, 1830-ig a glogoni (Galagonyás), 1838-ig az újfalusi (Révaújfalu), 1839–1845-ig a cserépaljai és 1845-től a Határőrvidék feloszlatásáig ismét az újfalusi századhoz tartozott. A Határőrvidék feloszlatása után a bánátújfalusi járáshoz, majd ennek megszüntével a pancsovai járáshoz csatolták. Kiss Ernő tábornok 1849 január 1-én itt szállott meg, mikor a honvédelmi bizottmány a Délvidéktől a Közép-Tisza védelmére rendelte. 1810-ben egy új vallási szekta terjedt el az itteni lakosok között, melyet egy Wittenbergából ide szakadt Kühfusz József nevű lutheránus iparos terjesztett, a ki a szentírás helyes magyarázatának isteni adományával dicsekedett. Az akkori lelkész feljelentésére a pancsovai ezredes elfogatta s egy évre bebörtönöztette. Halála után hívei sokáig bújdostak, de a mult század 50-es éveiben mint nazarénusok léptek fel Tremmel György vezetése alatt. Ezek jelenleg is egyre szaporodnak a községben. A lakosok olvasóegyletet, ipartestületet, dalárdát, temetkezési egyesületet, gazdasági egyesületet, ifjúsági kört és takarékpénztárt tartanak fenn. A községben van a »Franzfeldi Hengermalom Részvénytársaság«. Ide tartozik a Hild Ferencz-féle tanya.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me