A törvényszék államosítása.

Full text search

A törvényszék államosítása.
Ez évben kezdődött meg és fejeződött be a törvénykezés újjászervezése. Az igazságügyminiszter még január 1-én fölszólította a vármegyét, hogy a kir. járásbíróságok fölállítása és területeik meghatározása tárgyában küldöttséget válaszszon, a mely Várady Mihály III. alispán és törvényszéki elnök vezetése mellett meg is kezdte működését s annak eredményét a május 1-én tartott közgyűlésen mutatta be. Törvényszéki székhelyekül Nagybecskereket és Nagykikindát jelölték ki, járásbírósági székhelyekül pedig a következő tíz helységet: Nagybecskerek (körzete: 23 község), Ujpécs (12), Törökbecse (12), Módos (22), Bánlak (17), Nagykikinda (12), Zsombolya (24), Nagyszentmiklós (18), Billét (22), és Törökkanizsa helyett Oroszlámos (29), noha az előbbinek a Bach-korszakban volt járásbírósága, de egészen kiesik a vármegyéből és a közlekedési utai roszszak. E munkálatot az igazságügyminiszter július 21-én visszaküldte, hogy a községeket tíz helyett nyolcz járásbírósági körzetbe osszák be, a mi meg is történt. Szeptember 20-án a nagybecskereki törvényszék elnökévé Várady Mihály III. alispánt, a nagykikindaihoz pedig Hertelendy József főszolgabírót nevezték ki. Hasonlóképen átvette az állam a megyei törvényszék ülnökeit és kezelőszemélyzetét is, járásbírókká pedig szolgabírákat neveztek ki. A bírák meleghangú levélben mondtak búcsút a vármegyének és a kir. törvényszék 1872 január 1-én megkezdte működését.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me