Rudolf trónörökös halála.

Full text search

Rudolf trónörökös halála.
1889 februárjában nagy gyász sújtotta az uralkodóházat és vele együtt az egész országot. Meghalt Rudolf, vagy mint a jegyzőkönyv nevezi: Rezső trónörökös, a mit a sürgősen összehívott február 7-iki rendkívüli közgyűlésen jelentett be a főispán. Rónay Jenő alispán indítványára a törvényhatóság a gyászba borult királyi párhoz, valamint az özvegyhez részvétföliratot intézett, melyek szövegét nyomban megállapították. Ezután elhatározták, hogy a trónörökös halálától számított hat hétig, vagyis márczius 13-ig hivatalos gyászt tartanak, ezalatt a központi és járási közigazgatási hivatalokra gyászlobogót tűznek ki, a tisztviselők karjukon gyászszalagot viselnek, a hivatalos iratokban fekete pecsétet használnak, a vármegye hivatalos lapját gyászkeretben jelentetik meg és február 15-ig a vármegye területén sem tánczvigalom, sem nyilvános előadás tartására engedélyt nem adtak. A közgyűlésen jelenvolt tisztikar és megyebizottsági tagok a határozat meghozatala után testületileg átvonultak a róm. katholikus templomba, a hol nagyszámú közönség jelenlétében részt vettek az ünnepi gyászistentiszteleten.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me