Új berendezkedés.

Full text search

Új berendezkedés.
Arra az indítványra, hogy az 1861 óta, a mikor az alkotmányos tisztikart működési teréről leszorították, egészen máig történt kormányintézkedéseket jog, törvény és alkotmányellenesnek tekintsék, a közgyűlés bizottságot küldött ki, a mely a törvénytelen kormány törvényellenes újításait és változtatásait puhatolja ki és arról a jövő közgyűlésnek jelentést tegyen. Ezután több határozatot hoztak a közigazgatási szervezet kiegészítésére és czélszerű berendezésére. Az abszolut kormánytól eltörölt főszolgabírói czímet visszaállították és őt főszolgabírónak a választását elhatározták. Az árvaszéket a polgári törvényszékbe bekebelezték, öt előadónak 1000 frt. és egy könyvvezetőnek 800 frt. évi fizetéssel való megválasztását kimondották. Elfogadták azt az indítványt is, hogy 1200 frt. évi fizetéssel harmadik alispáni állást rendszeresítsenek. A kerületi fő- és alszolgabírák és esküdtek hivatali állomáshelyét a következőképen állapították meg: a nagybecskereki kerületben Nagybecskerek, a törökbecseiben Törökbecse, a szentgyörgyiben Szentgyörgy, a zsombolyaiban Zsombolya, a törökkanizsaiban Törökkanizsa, a nagykikindaiban Bánátkomlós, az óbessenyőiben Ujszeged, a nagyszentmiklósiban Nagyszentmiklós, a perjámosiban Perjámos, a billétiben Billét, a módosiban Módos, a párdányiban Párdány, az újpécsiben Újpécs és a zichyfalvaiban Bánlak lett a székhely.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me