Maros.
Maros.
Torontál vármegyét éjszakon 73 km. hosszban, a Perjámostól Szegedig terjedő vonalon, a Tisza legnagyobb mellékfolyója: a Maros határolja.
A Maros folyó, mint természetes víziút, ha kellőleg hajózható volna, Magyarország közgazdasági fejlődésében nagy tényezővé válnék. A Maroson végrehajtott és még végrehajtandó szabályozási munkák közelről érdeklik a folyóval hosszú darabon szomszédos Torontál vármegyét.
A Maros másodperczenkénti legkisebb vízmennyisége az aradi mércze »0« alatti 160 cm.-es vízállásnál 21 m3, »0« alatti 1 m3-es vízállásnál 75 m3, »0« víznél 200 m3, árvizek alkalmával pedig víztömege a 2000 m3.-t is meghaladja. Erdély határától Szegedig összesen 83.5 métert esik, átlagos esése kilométerenként e szakaszon 31 cm.
Mercy tábornok, a temesi bánság első kormányzója idejében kezdődött a Maros szabályozása is. E folyónál a szabályozás eleinte csak a mederkotrásokra és a hajózás akadályainak elhárítására szorítkozott, de később már a folyó mentén egyes mélyebb helyeken töltéseket is emeltek és sarkantyúkat készítettek, melyek arra voltak hivatva, hogy rendes meder képződését előmozdítsák.
A gátépítések azonban nem tervszerűen és nem folytatólagosan történtek, hanem leginkább a szerint és oly időben, a midőn valamely nagyobb árvíz meg mutatta, hogy hol és mily méretű töltésekre van szükség.
A Maros folyó régebben hajózható volt. A marosmenti öregebb emberek emlékszenek még az élénk hajózásra, mely az arad–szegedi szakaszon jelentékeny gabona-, gyümölcs- és faforgalmat bonyolított le; sőt kisebb mértékben a hajóforgalom Arad felett is fennállott és csekélyebb merülésű járművek Erdélybe is behatoltak. Ezek a kedvező viszonyok azonban, sajnos, megszüntek és a rendes hajózáshoz szükséges vízmélységek eltűntek. E változás oka a régebbi időkben végrehajtott szabályozási munkákban, a marosi átvágásokban keresendő.
A Maros folyásának alaposabb szabályozására irányuló törekvések nyomait II. József császár uralkodásának idejében találjuk, a mikor Sax nevű mérnök készített ide vonatkozó terveket, de ezek keresztülvitelét megakadályozták a közbejött háborús idők.
A múlt század 30-as éveiben, a torkolat megváltoztatásának kérdésével a Maros szabályozása újra előtérbe lépett; az az eszme azonban, hogy a Maros Szeged alatt vezettessék a Tiszába, a kereskedelmét féltő Szeged város részéről a legélénkebb ellenzésre talált.
A múlt század 40-es éveiben Vásárhelyi Pál vezetése mellett a Maroson is megejtették azokat a helyszíni és vízrajzi felvételeket, melyek a későbbi marosi munkálatok alapjául szolgáltak.
Az 1840. évi IV. t.-cz. rendelkezésével kiküldött és József nádortól 1842 deczember 5-ére összehívott országos bizottság, abból az elvből kiindulva, hogy csak ama folyóknak tulajdonítható közfigyelmet igénylő jelentőség, melyeknek szabályozásával a belközlekedés könnyíttetnék vagy a külkereskedelemnek nyílnának 178rövidebb és jutányosabb vonalak, a Dunán és Tiszán kívül a Marost is szabályozandónak véleményezte.
Ily előzmények után kezdték meg a solymos-lippai határtól lefelé a Maroson az átvágásokat és 1845-től 1847-ig 5, – 1855-től 1856-ig 24, – 1862-től 1865-ig 2, – 1871-től 1872-ig 2, – vagyis összesen 33 átvágást alkottak.
Igaz, hogy e munkák eredményeképen, a pécska–sajtényi Maros-szakasz kivételével, jelentékeny, egy métert meghaladó vízszín-sülyedés következett be, a mi árvédelmi szempontból előnyös, de az eredetileg 260 km. hosszu lippa–szegedi szakasznak 172 km.-re történt megrövidítésével az esés is jelentékenyen megnövekedvén, a hajózó mélységek megszüntek és a meder mindinkább elfajult. A sebes víz a laza anyagú partokon nagyméretű szaggatásokat vitt véghez, a folyó hordaléka megnövekedett, a mi különösen a kanyarok közötti átmenetekben a meder elzátonyosodására vezetett. A meder túlságos széles lett, benne a kis víz több ágra oszlott meg és a hajózás kis vízállásnál lehetetlenné vált.
Mindezzel szemben sokáig, egészen 1899-ig nem történt semmi, mert jóllehet alkottak időközben egyes partvédőket, de azoknak csak lokális partbiztosítási értékük volt, azok a vízlefolyási és hajózási viszonyokat meg nem javíthatták
Csak az 1899-ik évvel kezdődik a helyes és czélirányos orvoslásnak új korszaka, midőn a Marosnak a közhajózás szempontjából történendő szabályozása elhatároztatván, az egységes meder képzésére szükséges partvédő-, mederelzáró-, iszapoltató- és terelőművek építése, vagyis a rendszeres mederszabályozás Lisznyay Damó Tihamér min. osztálytanácsos, vízépítési ker. felügyelő irányítása mellett nagy erővel megindult.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
