Az Őrség a Batthyányak alatt.

Full text search

Az Őrség a Batthyányak alatt.
Az 1681. évi LV. törvényczikk egyenesen kimondta, hogy a Batthyány-család jövőre is folytonos jogával élhessen az őrségiek ellen. 1691-ben az Őrség 18 községe, mint jobbágyság, Batthyány Ferencz és Batthyány Zsigmond grófok között oszlott meg.
1691. május 13-án közösen kiadott instrukcziójukban azt mondják, hogy az előljárók „mindkettőnek részéről való jobbágyság között, egyetértve oda való ispánukkal, tegyenek törvényt, de csak 12 forintig,” azonfölül a németujvári, vagy a csákányi úriszék itélt.
A felebbezés is a német-ujvári vagy a csákányi úriszék elé történhetett. Bűnügyekben az Őrség előljárósága nem itélt. Utasíttattak, hogy a polgári pereket egy jegyzőkönyvbe írják össze és helybenhagyás végett terjeszszék az uraság elé! Az őrnagy évenként Szent-György-napkor választatott, az egyik évben Ferencz s a másikban Zsigmond gróf részéről. Az őrnagy mellett most is 12 esküdt polgár működött, 6 Ferencz, 6 Zsigmond részéről. Joghatóságuk kiterjedt mindkét gróf jobbágyaira. Az őrnagynak az uradalmi robot véghezviteléhez semmi köze sem volt, az iránt a gazdatiszt intézkedett.
1695. szeptember 12-én a Batthyányak az alispán és a nádasdi iroda jegyzője előtt nyilatkozatot vettek az őrségiektől, hogy abbanhagyván az eddigi viszáskodásokat, teljesen alávetik magukat a Batthyány-családnak. De hogy ez nem ment csakúgy szépszerivel, kitünik abból, hogy az őrségiek ezentúl is folytatták kérelmezéseiket úgy a trón zsámolyánál, mint az országgyülés előtt.
1832-ben az őrségiek aziránt járultak az országgyüléshez, hogy a mennyiben az 1681. évi LV. törvényczikk az Őrséget az actoratustól elzárná, az a törvényczikk akként változtattassék meg, hogy az Őrségnek, a kir. fiskus pártfogása mellett a peres kereset megengedtessék.
A per azután meg is indult, megindult és folyt évek során át, az itéletet azonban olyan biró hozta meg benne, a milyen eddig csak egy volt: 1848.

A Nádasdy-kard. (Zárókép) Landherr Gyula rajza

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me