Draveczky Alajos.

Full text search

Draveczky Alajos.
Időrendben az első megyei elnök Zemplénben Draveczky Alajos volt, a kit 1849 augusztus 26-án neveztek ki. Zemplén vármegye fia volt ő is, 1831-ben szolgabíró, 1845-ben országgyűlési követ, majd hadi fő-adóbeszedő. Draveczky 1849 szeptember 2-án jött Sátoraljaújhelybe, átvévén a vármegye kormányzatát és pecsétjét az 1848–49-ben volt alispánjától, Kolosy (Cseley) Jánostól. „És e pillanatban” – írja Vadnay György kéziratban fönmaradt egykorú naplójában, mely a szabadságharcz után következett zempléni közdolgokra nézve legdúsabb kútforrásunk – „az All-Ispányi hivatal a’ megye házából örökre száműzetett és a megyei rendszer, mely, mint jóltevő nap, századokon keresztül boldogította e’ hon fiait, örökre leáldozott, eltűnt, mint édes álom.” Az újonnan kinevezett megyei kerületi tisztviselők (szolgabírák, kerületi biztosoknak nevezi őket az O. L. D. a 255. lapon), a kik szeptember 15-én léptek hivatalaikba, már nem Kossuth-bankóban, hanem ausztriai bankjegyben kapták fizetésöket.
Valamennyi hivatali állás azonban még 1850 április hóban sem kapta meg a maga kinevezett emberét a tíz vármegye kerületében. Ugyanis a kassai császári királyi katonai kerület 1850 április 3. kelettel még tizenhárom tiszti állásra (politikai hivatalra) hirdetett pályázatot. Ebből a „csődületi hirdetmény”-ből tudjuk, hogy az adó-beszedőnek ezer frt, a kerületi titkárnak, a szolgabírónak, a számvevőnek egyenként kilenczszáz frt, a kiadónak, lajstromozónak és pénztárellenőrnek hétszáz frt, a pénztári tisztnek, számviteli tisztnek, esküdtnek (kerületi segédnek) és mérnöknek pedig fejenként ötszáz forint volt a fizetése pengőpénzben, külön-külön megállapított napdíj-osztálylyal és két bécsi mérföldenként minden egyes lótól 15 ezüst krajczár előfogati átalánynyal. (O. D. 239. és 254. l.)
Közszabadság helyett következett a fekete börtön és rabbilincs. Honfiak részére a „nehéz”, honleányok számára a „könnyű” bilincs, a mint a magyar közszabadságnak osztrák karpereczeit az 1853 június 5-én Buda várában kelt császári királyi helytartósági rendelet megkülönbözteti. Kassán megalakult a császári királyi haditörvényszék. Zemplén fiai közül „nehéz” rabságba jutottak: Kulin Pál, Szemere József, Horváth János, Vass Antal és Bessenyey Gábor, mind az öten a forradalmi kormány alatt statáriális bírák. (Vadnay naplója: 2. l.) Helyökbe jött a „rögtönítélő bíróság” és pedig elnökként: Malonyai Imre, ülnökökként: Füzeséri Dániel, Koschut (így!) Imre, Tóth-Pápai Zsigmond és Matyasovszki Mátyás; helyettes ülnökök: Nagy Ignácz és Tavasi János, jegyző: Nádaskai Mihály. (O. L. D. 196. l.) Mind ezeknek, mind pedig a többi hivatali állásokra pályázóknak is, kineveztetésök előtt be kellett mutatniok a császári királyi kerületi főispánnak „a forradalom alatti maguk viseletéről szükségelt bizonyítványaikat.” (O. L. D. 254. l.) Ez a statáriális bíróság csakis polgár bűnügyekben ítélkezett. Politikai bűntettekben ítélkezni a kassai császári királyi hadi törvényszék volt illetékes; ez ítélte el Zemplén vármegye területén Lacsnyi Vincze monoki római katholikus plébánost, Kovács János tolcsvai és Dudás Lajos kazsui református papokat, a görög-katholikus lelkészek sorából eddig Bovankovics főesperest, mert a forradalomban résztvettek, és mert a debreczeni országgyűlés április 14-iki határozatát híveik előtt kiprédikálták. A forradalmi statáriális bírák Josefstadtba, 487a papok Munkácsra kerültek várfogságba. (V. N. 3. l.) Munkácsra hurczolták nehéz rabságba Boronkay Albertet is, a ki 1848-ban és 1849-ben zempléni kormánybiztos volt. Az ő kivételével a többiek kegyelem útján kiszabadultak, még mielőtt leülték volna büntetés-idejüket. Boronkay munkácsi rabságában halt meg; jószágait is konfiskálták, de özvegye később visszakapta a birtokokat a császár kegyelméből. (U. o.) Boronkay emlékét kegyelettel őrzi Zemplén vármegye. Sírkövére Szemere Miklós ezeket a sorokat szerzette később: „Éj borult a honra, rabbilincs lett sorsod, – A közös bánatot megosztottuk veled. – Hajnalodik! Vajha, miként együtt búsult, – Együtt örülhetne velünk most kebeled.” Fogságba került Zemplénből báró Vay Miklós koronaőr is, még pedig azért, mert nem vállalta el az országos helytartóságot, és mert a debreczeni kormány előtt önigazolásra jelentkezett, Horváth Piusz, újhelyi kegyesrendi atya, a ki fegyverrel szolgálta hazáját 1848–49-ben, hat hónapi szobafogságot ült (U. o.), ennek is egy részét a piaristáknak Újhelyben már az 1849. évi november 1-én újra megnyílt gimnáziumában tanítva, és így csak a tanterembe internálva, töltötte ki. (O. L. D. 145.)
Zemplén vármegyében is, mint az egész országban, elkobozták a fegyvereket. Ezt követte a volt honvédtiszteknek a császári királyi úgynevezett „bünhődő századok”-ba nyolcz évre való irgalmatlan besoroztatása. (O. L. D. 246. l.) A Zemplén vármegyéből való honvédeket Sátoraljaújhelybe hozták vizitáczió alá, Puchiera gyalogsági őrnagy elé, ki az Újhelyben állomásoztt Erzherzog Ludwig-ezred egyik zászlóaljának a parancsnoka volt. Valóságos Caraffa, a ki előtt csak közönséges „Kossuth-Hund” volt a magyar, még a főrangúak közül is azok, a kik előbb a honvédsereg zászlai alatt harczoltak. Élesen jellemzi őt az a ténye, hogy egyszer, pusztán azért, mert ebéd utáni álmából egy utczai eb fölugatta, Újhely összes ebeit lelövetni rendelte. (V. N. 6. l.) A Zemplénben bujdosó honvédek közül közembernek soroztatta be báró ’Sennyey Lajost, kinek, azon kívül, hogy honvédtiszt volt, még azt is megbocsáthatatlan bűnül rótták föl, hogy a rokona, báró ’Sennyey János, a tiszteket Újhelyben éjjel-nappal szünetlenül és gazdagon vendégelte. (V. N. 7. l.) A bujdosók összefogdosásában egyes kerületi biztosok oly buzgón jártak el, hogy még a volt nemzetőröket is sor alá hozták Újhelybe. A volt nemzetőrök fogdosásától maga Haynau tiltotta el őket az 1850. évi márczius 12-én kelt „legfelsőbb határozatban foglalt” parancs következtében, és csak abban az esetbe vétette őket az általános újonczolási rendszabályok alá, ha még nem tettek volna eleget katonai kötelezettségöknek. (O. L. D. 247. l.) A sorozásnál „Hund” volt a honvédek megszólítása; később azonban hadparancs érkezett az ezredekhez, hogy kiméletesen bánjanak a besorozott honvéddel, „sőt forradalmi szolgálatának szemrehányása is szigorúan megtiltatott és némi örömmel lehetett látni honvédekből lett tiszteket.” (V. N. 7. l.) A fegyverek beszedése a vármegyéből kerületenként történt. Huszonegy szekér szállította Újhelybe a sok elkobzott fegyvert. (V. N. 6. l.) Nemzeti díszöltözet mellett a kard hordhatását betiltották. (O. L. D. 163. l.)
Noha a volt honvédtiszteknek nagyobb része még a hazában lappangott (O. L. D. 195. l.), Újhelyben a Bezirks-Gericht, Rásonyi Papp Ferencz, ki a szabadságharcz alatt még népgyűléseket tartott, a forradalom legyőzésének emlékére és a megrendszabályozás kezdetének sikerére, nemkülönben „a törvény és király iránt megingadozott tisztelet és engedelmesség helyreállításának örömére” (O. L. D. 157. l.) most hivatalos Te Deumot rendezett a sátoraljaújhelyi róm. kath. templomban. A hálaadó nagymise alkalmával szentbeszéd is volt; a prédikácziót Palásthy Pál róm. kath. káplán, zempléni fi Magyarisépből, mondotta. Szent szózata tapintatos és megnyugvásra intő volt; utolsó mondata így szólt: „és ezen isteni tiszteletünk legyen kiengesztelő a múltért, legyen könyörgő a jövőért.” (U. . 8. l.) A szónok mint fölszentelt püspök, az esztergomi főegyházmegyében néhány évvel ezelőtt halt meg. A Te Deumot este a város kivilágítása követte. Általános érdeklődést ébresztett a róm. kath. templom főbejárata fölött díszeskedett transparensnek ez a hat szava: „Vesztett a bűn, győzött a haza.” Talán ezért a pompás transparensért kapta elismerésül az „1849” emlékére alapított Ferencz József-rend lovagkeresztjét Vitéz Vincze, akkor újhelyi róm. kath. apát-plébános. (U. o.)
488A mit R. Papp Ferencz kezdett a templomban, ugyanazt folytatni kivánta a vármegye házában Liszy Ede, akkor harmadik aljegyzője a vármegyének, a ki 1850 január 20-ára, „a cs. kir. katonaságnak a polgári osztálylyal lejendő barátságos egymáshozi simulására” (O. L. D. 198. l.) vármegyeszerte tánczvigalmat hirdetett. A magyar gondolkozású zempléni hazafiak mindent megtettek e tánczvigalom sikere ellen. Schwarzgelb-bálnak keresztelték azt és mint e bálról a napló följegyzi, „a helyesebb tapintat győzött: nőink nemzeti szalagokkal gazdagon ékesítve, jelentek meg a megye nagytermében.” (V. N. 10. l.) A vármegye ifjai, a középpontban levő tisztviselők kivételével, nem vettek részt a bálban; de nem is igen vehettek, mondja a napló írója, mert nagy számban besoroztattak. A szabadságharcz lezajlása óta ez volt Zemplén vármegyében az első nyilvános bál, „melyet nőink lejtettek, mint az a ballerina, ki nappal anyját temette el, de, a színház direktorának szigorú parancsára, az est beálltával a színpadra kelletik lépnie… s minden lábdobbanása az anyja koporsójára hullott sírgöröngy dörrenését hallatja vele.” (U. o.)
Idők múltán megjött Bécsből, egyéb kérlelhetetlen hatalmi rendelkezéssel együtt, a vármegyei új tisztviselőt teljes díszben ábrázoló szinezett kép is, mely ősi atilla helyett Waffenrockban ábrázolja a magyart. De a mi több: elrendeltetett, hogy az eddig használt magyar nyelv helyett a német lesz a hivatalos nyelv a közigazgatásban és a törvénykezésben. Erre a rendelkezésre Draveczky Alajos vármegyei elnök azzal felelt, hogy leköszönt díszes hivataláról. Példáját követte a hazafias gondolkozású tisztikar, Dókus József, Pilissy Menyhért és a többi 1849. évvégi és az 1850. évkezdeti szolgabírák is. Hasonlóképpen cselekedtek Szögyény Imre törvényszéki elnök és bírótársai. Draveczky Alajos nevével később (1860) találkozunk még a vármegye érdemeseinek névsorában, nevezetesen pedig az 1848. XVI. t.-cz. alapján 1860 deczember 17-én megválasztott „megyei képviselő bizottmány”-ban. Kétségtelen, hogy rövid életű főnökségének nem múló érdemeit akarta elismeréssel viszonozni a halottaiból új életre támadt vármegye, midőn 1860-ban a tokaji kerületbeli 115 „bizottmányi képviselő” csoportjába Draveczky Alajost is beválasztotta és volt elnök létére sem kivánta „halott”-nak tekinteni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me