A középkorban tudvalevőleg a klastromok a tudomány, a művelődés, az irodalom fő-fő menedékei, sőt góczpontjai. Vajjon minő életet éltek ezekben a pataki klastromokban? Az ágostoniak iskolájából maradt egy fontos emlék: Mátészalkai Zalka László jegyzete, abból látni lehet, mint tanították és tanultak itt négyszáz esztendővel ezelőtt; a többiről nem öröklődött semmi, de Patakon sem lehetett a dominikánus más, mint a mi volt az egész világon: tudós és tanító. A pataki klarisszának csak úgy szeretnie kell a magyar kódexet, mint egyéb, szerencsésebb helyeken élő társai szeretik; és a pataki minorita fráterek épp úgy rá vannak utalva, hogy „húgaik”, a „sororok” részére imádságot, elmélkedést, himnuszt, zsoltárt fordítsanak, szerezzenek, mint a többiek, kik női szerzetház közelében töltik napjaikat. Hogy soraikból egy Kopácsi, egy Sztárai kerül, mutatja, hogy aránylag eleget haladtak: vannak tudósaik és akad közöttük, a ki az íróvesszőt, ha kell, magyarul is forgatja.