Gatály.

Full text search

Gatály.
Gatály, az úgynevezett Sárközön fekvő tót kisközség 111 házzal és 724, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Füzesér, távírója és vasúti állomása Bánócz. Már 1278-ban szerepel Gathal nevű birtokosa, kitől a község is nevét vette. Mivel azonban a Gathályiak a Csebiekkel egy törzsből származnak, a községet hajdan Alsó-Csebnek is nevezték. 1414-ben Cseby Istváné s 1496-ig a Gatályi és Cseby családokat uralja. Csak ekkor merül fel újabb birtokosul Buttkai Péter és 1505-ben már Buttkai László is. Az 1598-iki összeírás már egészen más birtokosokat sorol fel, ú. m. Bégányi Ferenczet, Lorántffy Lászlót és Ujvárossy Tamást. A XVIII. század közepén Gosztonyi Andrást iktatják birtokába, azután a gróf Schmiddegh, Bégányi, Boronkay, Ujlaky, Wiczmándy és Szirmay családok lesznek az urai s az utóbbiaktól 1865-ben Warenhagen Hermann, ettől pedig, két évvel később, Widder Ignácz, a mostani tulajdonos atyja vette meg a Szirmay-féle kúriával együtt, mely most a Widder Samué, kinek itt szeszgyára és gőzmalma is van. A hagyomány szerint a község határában hajdan várkastély is volt, melynek azonban ma már nyoma sincs, ha csak Dvoriszkó, vagyis Udvarhely nevű dűlőjét nem tartjuk annak. 1884-ben a község nagyobb része leégett. A faluban nincs templom. Gatályhoz tartozik Ridzina-puszta is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me