Denevérpapagály (Loriculus Blyth.)
Denevérpapagály (Loriculus Blyth.)
Régi neve Coryllis. Csőrük aránylag igen gyenge, sokkal hosszabb, mint amilyen magas s oldalt összenyomott. A felső káva orma enyhén hajlott, éles gerincű s hosszú, alig hajló hegyben végződik; az alsó káva alacsonyabb a felsőnél s a hegye előtt kissé kiöblösödik. Az alig feltűnő viaszhártya ívesen előrehajlik; kerek orrlyukaik nincsenek toll alá rejtve; lábuk rövid és erős. A szárny hosszú, összetéve a fark közepén túl ér; a második evező a leghosszabb; a szárnyhegy hosszú. Kissé kerekített farkuk rövid. Széles sugarú tolluk kemény és sűrű; főszínük élénkzöld, melytől erősen üt el a fejtető és torok sárga vagy kék foltozása meg a mindig piros farcsík.
A 24 egymáshoz igen hasonló eddig ismert denevérpapagály hazája az indiai-maláji meg pápuai országrészek és szigetek.
A kékfejű denevérpapagály (Loriculus galgulus Linn.)
Körülbelül akkora, mint a mi mezei verebünk. Színe általában fűzöld, feje tetején kerek sötét ultramarinkék folt van. Hátán háromszögalakú, csúcsával hátrafelé néző narancssárga foltot visel. A torkán levő hosszúkás, kerekded keresztfolt, a farkcsík meg a felső farkfedők tüzes bíborpirosak. A farcsík pirossága felett keskeny élénksárga keresztsávja van; ugyanilyen színű az alsó comboldaltollak szegélyezése is. Evezőinek belső zászlaja fekete, alulról, a farktollakhoz hasonlóan tengerszínkékek; az alsó szárnyfedők zöldek. Szeme sötétbarna, csőre fekete, viaszhártyája világosszürke, lába szürkéssárga.
Eddigi tapasztalataink szerint a kékfejű denevérpapagály csak Borneón, Szumatrán, a Niász-szigeteken, Bankán és a Maláji félsziget déli csúcsán fordul elő.
Nagyon kedves az általában véve meglehetős szűkszavú hím éneke. Ez az ének csacsogó, sirregő, csicsergő s egyes fütyülésre emlékeztető hangokból áll. Dalát olyan kedvesen fújja, s olyan kellemesen hat az emberre, hogy igazán érdemes meghallgatni. Éneke változatosság, tartalom és fordulatok tekintetében talán mögötte marad valamivel a bábapapagályok énekének, de ami az összhatást illeti, az nézetem szerint fölveszi vele a versenyt.
VI. Laposfarkú papagályok
Ebbe a csoportba 58 faj tartozik, melyek Ausztráliában, Új-Kaledóniában, a Társaság-szigeteken és Új-Zélandon honosak. Rövid, vaskos csőrük inkább magas, mint hosszú; a felső káva az oldalain duzzadt; az alsó kávát a pofa tollazata többé-kevésbbé eltakarja; a csőr orma kerekített. Viaszhártyájuk gyenge. Tollazatuk igen tarka; szárnyuk hegyes. Farkuk meglehetős hosszú, lépcsőzött, a négy középső kormánytoll azonban rendszerint egyforma hosszú. A szarvaspapagályoknak (Nymphicus Wagl.) van néhány – kettő vagy hat – tollból álló bóbitájuk. Kulcscsontjaik erősen visszafejlődöttek. Nyelvük egyszerű, csak a vörös vállú papagálynak a (Nanodes discolor Shaw.) nyelve rojtos. Egyébként ez az egyetlen faj, amelynek jól fej lett villacsontja van.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
