Vadászsólyom (Hierofalco Cuv.)
Vadászsólyom (Hierofalco Cuv.)
A legnemeseb sólymok; a föld legészakibb részének lakói. Jellemzi őket jelentékeny nagyságuk, az aránylag erős, éles ívben hajlott csőr, a kétharmadrészt tollas csűd és a szárnyakhoz viszonyított hosszú fark. Minden másban teljesen hasonlók a többi nemessólyomhoz; az az ismételten emlegetett megkülönböztető jelleg, hogy tollazatuk öregkorban fehérré válik, nem állhatja meg helyét.
Eddigelé azonban a kutatók, a leggondosabb vizsgálat ellenére sem értenek egyet abban, hogy vajjon egy, két vagy három különböző vadászsólyomfajt ismerjenek-e el és ezért minden tankönyvben madarainkat illetőleg nagy a zavar. Azt hiszem, hogy két fajt ismerhetünk el, ami persze nem zárja ki, hogy ezek végül is ugyanannak a madárnak az alfajaiként tünhetnek ki.
A sarki vadászsólyom (Hierofalco candicans Gmel.)
[Régi neve: H. islandus.]
Tollazatának alapszíne tiszta fehér, többé-kevésbbé sötét feketebarna foltokkal rajzolt, amelyek majdnem teljesen eltünhetnek, egyébként a kistollak végén vagy csepp- vagy nyílhegyalakúak. A csupaz zöldessárga gyűrűtől körülvett szem barna; az öreg madarak csőre sárgáskék, hegyén sötétebb, a viaszhártya sárga, az öregek lába szalmasárga, a fiataloké kék.
Az ilyen színezetű példányok mint fészkelő madarak kizárólag a legészakibb vidékeken, így bebizonyítottan Észak-Grönlandon és Novaja Zemlja-szigetén találhatók és Grönland déli részét, Észak-Izlandot, Kelet-Ázsia északi szélét, valamint Amerika legészakibb részét csak télen érintik. Az ehhez a formához tartozó vadászsólymokat jelölték meg a sarkisólyom (Hierofalco arcticus Holb.) külön névvel és az Izlandon, déli Grönladon, valamint a Labradoron élő s teljesen azonos alkotású vadászsólymokat külön fajként különböztették meg.
A norvég vadászsólyom (Hierofalco gyrfalco Linn.)
[Régi neve: H. rusticolus.]
Felül sötét szürkekékes, háta és köpenye fekete, világos szürkekék farka sötétebb szalagozású, evezői barnafeketék, szürkés vagy sárgásfehér alsófele sötét hosszanti foltokkal rajzolt, amelyek az oldalakon és a gatyákon harántfoltokká változnak át.
A vadászsólyomnak alakköre még a legújabb időkig se tisztázódott eléggé s ezért a fenti ismertetés meghagyásával még néhány szóval ismertetem Hartert legújabb állásfoglalását. Régebben négy alfajt ismert el. Ezek a következők:
A sarki vagy grönlandi vadászsólyom (Falco rusticolus candicans Gm.), az izlandi vadászsólyom (Falco rusticolus islandus Brünn.), a kis vagy norvég vadászsólyom (Falco rusticolus rusticolus L.), az urali vadászsólyom (Falco rusticolus uralensis, Sew. et Menzb.).
Későbbi vizsgálatai alapján egyesítette a sarki vadászsólyom neve alatt a grönlandi és urali formát, amely tehát a sark körül mindenütt előfordul, ellenben megtartotta alfajokként a nagyobb izlandi és a kisebb norvégiai vadászsólymot. Előbbiek szárnymérete 363–378, utóbbiaké 345–374 mm. A sarki és északi vadászsólyom méretei egyeznek, de az utóbbiak sohase annyira fehérek, mint a grönlandiak, hanem átlagosan mindig barnábbak. Jelenleg ez a vadászsólyom alakkörére vonatkozólag kialakult fölfogás.
A vadászsólyomnak a tengeri madaraktól való függése magyarázza meg, hogy nem olyan rendszeres vonuló, mint a vándor- és kis sólyom, amelyek vele együtt északon laknak. Számára a legészakibb vidékek rettentőt téli időszaka sem borzasztó.
Az emberen kívül a vadászsólyomnak csak a holló az ellensége, amely legalább is dolgot ad neki. Faber és Holbőll egyértelműen említik, hogy a két madarat igen gyakran látni civakodás közben.
A kerecsensólyom (Hierofalco cherrug Gray)
[Régi neve: H. lanarius, saker.]
Ennek a délceg madárnak barkója keskeny; rozsdavöröses fejtetőtollai feketebarna hosszanti foltokkal, amelyek a nyakszirten összefutnak és nagyobb sötét foltot alkotnak; a sárgás homlokon és pofatollakon sötétebb sávok vannak; nyakszirtje fehér, fakóbarna hosszanti sávokkal és foltokkal, egész felső része, beleértve a másodrendű evezőket, fakóbarna, mindegyik toll a hegyén szürke, széles rozsdavöröses szegéllyel és sötét szársávval; az áll, valamint a torok sárgásfehér; egész alsó fele vörösesfehér, nagy, sötét, a vég felé cseppalakban kiszélesedő hosszanti foltokkal. Az elsőrendű evezők sötét fakóbarnák, a belső zászlón nagy, hosszúkás kerek, fehér, a szár oldalán vöröses foltokkal; a középső farktollak többnyire egyszínűen fakóbarnák, a többi külső zászlón 7–8 kerekded, a belső zászlón hosszúkás fehér vagy vörösesfehér foltokkal, amelyek alulról is láthatók. A felső káva szaruszürke, az alsó káva sárgás, a viaszhártya hússzínű, a láb zöldes vagy viaszsárga.
A kerecsensólyom Európa délkeleti részében honos, Magyarországtól kezdve; azonkívül alkalmas helyeken egész Közép-Ázsiában előfordul Kínáig s Örményországban, Kis-Ázsiában, Perzsiában is; télen Indiáig és Közép-Egyiptomig levonul.
A kerecsensólyom lényére és szokásaira nézve a vándorsólyomhoz hasonlít, de az arab sólymászok alaposan megkülönböztetik rokonától és oly sajátoságokat tulajdonítanak neki, amelyekkel, állításuk szerint amaz nem rendelkezik. Gyorsabban repül, mint a vadászsólyom, inkább a kabasólyomhoz hasonlóan.
Pogge beszéli, hogy északkeleti Kínában kerecsensólyommal való nyúlvadászaton vett részt és hogy közben a betanított sólymokhoz egy szabadon élő sólyom is csatlakozott. Ez a madár a mi sólymászainknál is nagy becsben állott és csaknem a vadászsólyommal egyenlő értékűnek tartották.
A kerecsensólyom Magyarországon kisebb számban rendszeresen fészkelő madár; átvonulóban gyakoribb s mint téli vendég is előfordul. Átvonulási és érkezési ideje február–március (országos közép március 12), továbbá október–november. Mindenütt előfordul az egész ország területén, de a magasabb hegyvidéken csak kivételesen. Mint fészkelő is elsősorban az Alföldön és Dunántúlon tanyázik. Ismert fészkelő tanyák: Simonkai hegyek, Nógrád megye, Turopolya, Jólész és Murány a Felvidéken, délebbre a dévényi sziklaszoros, a Dunántúlon a budapesti lipótmezei szikla, a keszhelyi Csókakő, a Badacsony és Kapuvári égererdő, az Alföldön a Hortobágy, Titel (innen való a Nemzeti Múzeumban lévő egyetlen fészekalj), Kovil, Pancsova, Bellye, Adonyi sziget, Kiskunhalas, általában a dunamenti erdők egészen az Aldunáig, ahol még a Kazánszoros sziklái között is fészkel. Erdély felé ritka. A biharmegyei Élesd az utolsó fészkelőhelye keleti irányban. Manapság már nem fészkel valamennyi itt felsorolt helyen s meg kell állapítani, hogy fészkelő állománya a folytonos üldözés miatt rohamosan gyérül. Így a Szomjas László által a Hortobágyon legújabban fölfedezett kerecsensólyom-fészket földúlták, még mielőtt a madár lerakhatta volna a tojásait.
Gazdasági jelentőségének elbírálásakor figyelemmel kell lenni arra a nagy haszonra is, amit a különböző rágszálók, főleg ürgék és pockok elpusztítása révén hajt. Így pl. Hrabár S. egyenesen azt tartja, hogy csak ott költ, ahol ürgét talál, s ez az állítás nagyon jól összevág a kerecsensólyom magyarországi fészkelőterületeivel. A vadászterületeken, különösen a fácánosokban persze káros madár, amelynek kímélését ezekben nehéz volna keresztülvinni. Fészkelőhelyein azonban okvetlenül kíméletben kell részesíteni ezt a gyönyörű nemes madarat, annál is inkább, mert akkor a mieinket védjük, amelyek valószínűleg elvonulnak. Az ősszel és télen kézrekerülők valószínűleg túlnyomó részben más területekről valók.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
