5. család: Kígyászdaru-félék (Dicholophidae)
5. család: Kígyászdaru-félék (Dicholophidae)
Az egész családba csak két faj tartozik, melyek a délamerikai szárazföld lakói s amelyeket jelenleg két külön nemzetségbe: a Cariama Briss. és Chunga Burm.-ba soroznak. E rendkívüli sajátságos alakú madarak nagyon hasonlítanak a kígyászsasra. Törzsük karcsú, nyakuk hosszú, fejük jó nagy, vékony csőrük valamivel rövidebb, mint a fejük. Lábuk igen magas, csűdjük igen hosszú, de ujjaik rövidek. Szárnyuk rövid, de kemény és erős. A fej lágy tollai hosszúk, lándzsásak; a homloktollak pedig meghosszabbodva már a csőr tövénél kezdődő bóbitát alkotnak.
A kariáma (Cariama cristata Linn.)
[Régi neve: Dicholophus.]
Kariáma (Cariama cristata Linn.).
Általában szürke, minden egyes tollon vékony, hol világosabb, hol sötétebb, keresztbe futó, zeg-zugos hullámvonalakkal. A melltollakon a toll szára mentén a csíkozás nem fut át, úgyhogy ott világos szárfolt keletkezik. A hastollakon nicsen csíkozás. A fej és nyak megnyúlt tollai feketebarnák, az evezők barnák. Szeme világos kénsárga, csupasz szemgyűrűje kékes, csőre korallpiros.
A csunga (Chunga burmeisteri Hrtl.)
Az előbbiekhez hasonló, de jóval kisebb nála. Hamuszürke színezése egyenletesebb, csőre fekete, lába barna, megnyúlt homloktollai csak egyharmad olyan hosszúak, mint a kariáma tollai.
A kariáma Dél-Amerika jókora területén honos. A csungának is sokkal többször halljuk a hangját, mintsem őt magát láthatnók. Burmeister azt állítja, hogy a közönséges ügető lónál gyorsabban halad és csak vágtában lehet utólérni.
Főleg rovarral él, de igen sok kígyót, gyíkot és más effélét is megeszik. Ezért a braziliaiak igen megbecsülik s megölését a törvény is tiltja. Fogságban húsdarabokkal, kenyérrel, rovarral vagy hasonlóval etethetjük, egyébként igen vérükben van a rablótermészet, aminek minden kínálkozó alkalommal bizonyságát adják. Mivel igen könnyű megszelidíteni, félrepülős korában ki szokták szedni s a baromfi között felnevelni. Már két napi gondozás után úgy hozzászokik az emberhez, hogy hívására hozzásiet. Mihelyt felcseperedtek, máris korlátlan úrnak tekintik magukat a baromfiudvarban, de azért valamennyivel meglehetős békésen összeférnek.
„Bár húsa olyan fehér és olyan jó, mint a tyúké, illetve csirkéé, – írja Wied herceg –, mégis igen ritkán vadásszák. Mivel igen éberek, nagyon nehéz őket lőtávolságra megközelíteni.”
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
