AZ ORSZÁGBÍRÓI ÉRTEKEZLET VOLT TAGJAI NE VÁLASZTASSANAK MEG A TÖRVÉNYKEZÉS RENDEZÉSÉRE KIKÜLDENDŐ BIZOTTSÁGBA.

Full text search

AZ ORSZÁGBÍRÓI ÉRTEKEZLET VOLT TAGJAI NE VÁLASZTASSANAK MEG A TÖRVÉNYKEZÉS RENDEZÉSÉRE KIKÜLDENDŐ BIZOTTSÁGBA.
A képviselőház 1861. május 24-dikén tartott ülésében elfogadta Tisza Kálmán következő indítványát: «Egy kilencz tagból álló küldöttség neveztessék ki, mely fölhasználva az országbírói értekezletnek törvényes tekintélyt ugyan nem igényelhető, de mint bármely magánszemély műve tekintetbe vehető, s talán hasznos anyagot szolgáltató munkálatát is, készítsen a jelenleg szőnyegen levő nagyfontosságú indítvány tárgyalásának folyama alatt egy tervet arról, miként lehetne addig is, míg a rendszeres codificatio véghez mehetne, a törvénykezést ideiglenesen elrendeznie.
Deák Ferencz: Egy észrevételt teszek és bátor vagyok azt a t. képviselők figyelmébe ajánlani. Vannak közöttünk többen, kik az országbirói tanácskozmányban is részt vettek. Azon munka, melyet 41az országbirói tanácskozmány készitett, egyik anyaga lesz ezen új választmánynak, mely a rendezés fölött fog tanácskozni. Nem tartanám helyesnek, hogy ugyanazon tagok e választmányban is részt vegyenek, kik az országbirói értekezlet tanácskozásaiban is jelen valának s ott közreműködtek. Én is egyike voltam azoknak s úgy hiszem, senki sem fogja helyesnek találni, hogy itt valaki quasi a maga munkáját mintegy superrevideálja. (Közhelyeslés.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me