II.

Full text search

174II.
A képviselőháznak ugyanazon űlésében fölolvastatott a VI. osztály jelentése, a mely szerint az osztály Berecz Ferencznek, Gyöngyös városa képviselőjének, törvényes kifogás alá eső megbizó-levelét a 18. §. c) pontja alá sorolta.
Ghyczy Ignácz azt tartotta, hogy a háznak joga van, hogy hozzászóljon az osztályok jelentéseihez. Mivel pedig a Heves vármegye területén titkos szavazattal választott több képviselő igazoltatott, s ezen a czímen egyedül csak a VI. osztály támaszt nehézséget, kivánta, hogy a ház Berecz választását azonnal a kifogástalanok közé sorozza.
Németh Albert előadta, hogy Gyöngyös városa központi bizottsága éppen a kormánypártiak indítványára határozta el a titkos szavazást, s midőn ezen szavaira a házban nyugtalanság támadt és többen fölkiáltottak: «Nem tartozik ide», Németh gúnyosan megjegyezte, hogy ha nem is akarta volna előadni, miért tartozik az, a mit mondott, a tárgyhoz, lovagias kötelességének tartja ezt azon közbekiáltásoknál fogva, hogy minek hozta föl. A miniszterium – folytatta – a központi bizottság határozatára semmit se felelt, s így hallgatag annyival inkább ismerte el a titkos szavazás jogos és törvényes voltát, mert 1848-ban, 1861 és 1865-ben a képviselőház igazolta az ily módon megválasztott képviselőket. Csodálkozását fejezte ki, hogy Szlávy József belügyminiszteri államtitkár és képviselő, a ki tagja a VI. osztálynak, ott el nem mondotta, hogy a miniszterium a központi bizottság határozatát «sanctionálta, jóváhagyta, mert különben oda éppen úgy küldött volna intimatumokat, mint széles e hazába, úgy mint Hevesmegyébe többrendbelieket leküldött, ha tehát ezt nem tette, szentesítette a szavazást. Ezen figyelmeztetés által Szlávy képviselő úr, mint azon osztály tagja és mint államtitkár elmetszette volna annak útját, hogy Berecz a c) pontba soroztatván, megfosztassék azon jogtól, hogy a ház alakulása alkalmával mint igazolt képviselő a tisztviselőknek megválasztásában szavazati jogával élhessen».
Deák Ferencz: Én azt hittem, hogy midőn az előbbi alkalommal a többség oda nyilatkozott, hogy az elnök az a), b), c) pontba foglaltakat illetőleg jelentse ki azt, mit a szabályok 18. §-a mond, azok is, kik más véleményben voltak, megnyugodtak a többség akaratában és magokat annak alárendelték. Úgy látom, hogy ez nagyrészt úgy is 175áll, hogy ezt mint elvet elhatározott kérdésnek tekintjük; és nagyon sajnálom, hogy ezen elvtől eltérőleg, ezen megállapodással ellenkezőleg, mégis történnek egyes fölszólalások. (Helyeslés.) Hiszen ha szükséges, e tekintetben szintén határozhatunk. Németh Albert képviselő úr lovagiasnak és szükségesnek tartotta olyan tárgyakat hozni föl, melyek ehhez a kérdéshez nem tartoznak. (Helyeslés.) Ha ma tárgyalnók, hogy lehet-e titkosan szavazni, vagy nem, avagy helyes-e a titkos szavazás, vagy nem? elmondanám véleményemet, hogy valamint 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben az országgyűlés maga belenyugodott oly választásokba, melyek titkos szavazás útján történtek, én most is arra szavaznék, hogy e választást helyben kell hagyni. De ez most nem kérdés. Ha az osztály többsége máskint vélekedett, arról én nem tehetek, az én nézetem nem egyezik meg vele; de nem is voltam tagja annak az osztálynak; hanem fölösleges volt előhozni azon tárgyat, mely fölött discussio most nem foly, fölösleges volt a Hevesmegyébe küldött királyi biztost belehozni.
Németh Albert: Arról nem szóltam. (Rendre!)
Deák Ferencz: Valószinűleg hosszabb vitatkozások lesznek, hol Németh Albert úr kifejtheti nézeteit; ezt teheti akkor; de az egyik osztály egyes tagjának szemrehányást tenni, hogy miért nem figyelmeztette az osztályt erre vagy arra, miért volt ebben vagy amabban a nézetben? mennyire lovagias, mennyire parlamentaris ez, azt tessék megitélni. (Jobbról zajos helyeslés.)
Németh Albert kijelentette, hogy csodálkozása nem arra vonatkozott, hogy Szlávy nem világosította föl az osztályt, hanem hogy éppen ő volt az, a ki Berecz választásának igazolása ellenébe azon nehézséget gördítette, hogy az titkos szavazással ejtetett meg.
Irányi Dániel elmondotta, hogy a Berecz esetében hasonló nyolcz vagy kilencz fordult elő, a többi közt egy a VII. osztályban, a melynek Deák is tagja, s hogy valamennyiben az osztályok a megbizó-leveleket rendben találták.
Simonyi Lajos b. szavazást sürgetett azon kérdés fölött, hogy helyesli-e a ház a VI. osztály véleményét, vagy nem?
176Deák Ferencz: Nem a fölött lehet nyilatkozni, hogy helyesli-e a ház az osztály véleményét, vagy nem? mert ha e fölött nyilatkozunk, akkor az előbbi határozatot semmivé teszszük. Ne akarjon senki minket oda vinni vissza, a min már átmentünk, ha akarjuk-e azt, hogy ezen osztályra nézve teljesítse-e a korelnök azt, mit a harmadiknál kimondottunk, hogy jelentse ki, hogy ez csak az a), ez a b), ez a c) alá tartozik-e? Erre szükség nincs, mert ezt már elhatároztuk, különben minden egyes kérdésnél újra meg újra el kell döntenünk az elvi kérdést, melyre nézve már határoztunk. (Helyeslés.) Mi, a ház többségének előbb kimondott határozata szerint, nem ereszkedhetünk abba, hogy az osztályoknak az a), b) vagy c) alá sorozást illetőleg adott véleménye helyes volt-e, vagy nem? Mi azt határoztuk el előbb szótöbbséggel, hogy az elnök a 18. §. szerint jelentse ki az a), b) és c) alatti lajstromokba foglaltakat úgy, mint azt a házszabályok parancsolják. Ebben állapodtunk meg előbb: tartsuk meg ezt, és ne újítsuk meg minden lépten-nyomon a harczot. (Élénk helyeslés jobb felől.)
Tisza Kálmán azt tartotta, hogy az előbbi kérdés fölött történt szavazással a ház már kimondotta, hogy az osztályok teljes hatalommal birnak, a képviselőház pedig csak hallgatóság. E határozatnak szomorú következése az olyan abnormitas, mint a minő a fönforgó esetben mutatkozik. A szégyen, az igaz, az egész házat éri; de ezen már nem segíthetni, hanem tovább kell menni.
A képviselőház áttért a napirendre.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me