AZ ESZTERGOMI DEÁK-KÖRHÖZ.

Full text search

AZ ESZTERGOMI DEÁK-KÖRHÖZ.
Miként a Pesti Hirnök irta, 1868 október 11-dikén Esztergommegye és városa Deák-körének harmincz tagból álló küldöttsége jelent meg Deák Ferencznél, s Hamar Pál üdvözlő beszédében a kör azon meggyőződését fejezte ki, hogy a képviselőház többségének támogatása a haza föntartásának és a már megszerzett közjogok megőrzésének egyedüli föltétele. A kör magasztos példányképül maga elé Deák Ferenczet állítja föl, valamint az ő elveit politikai hitvallásakint fogadja el, s törekvéseit minden erejével támogatni igyekezik. A szónok az esztergommegyei nép nevében egyuttal 48hálás köszönetet mondott, hogy Deák a szőlőbirtokokon fekvő szolgálmányok természetbeli kijárultatásának megszüntetését nem csak átalában, hanem már 1868-ra is kieszközölte.
Deák Ferencz megköszönve az iránta táplált érzelmeket, megérintette, hogy az országnak a megkezdett békés úton való haladása az egyedüli föltétel, a mely mellett elérhetni a legszebb kilátásba helyezett jólétet. Dicső ugyan a hazáért elhalni és a nép boldogságáért elvérezni, de mégis ez a csata zajában sokkal könnyebb, mint békés úton, hosszú évek során át, azon összes akadályokat, a melyek az átalakulás elé tornyosulnak, legyőzni. Minden változásnál támadnak oly nehézségek, melyeket egyedül az önzés nélküli tiszta hazafiság, tevékeny munka és ügybuzgalom győzhetnek le. Reményét fejezte ki, hogy a haza boldoguland, minthogy fiai nemcsak a csatában hősök, hanem a politikai téren is higgadt lelkülettel és dicséretes kitűréssel járnak el. Az országgyűlés a szőlőszolgálmány megváltása s más egyéb még fönmaradt hűbéri kötelékek megoldása által a nagybirtok és a nép közti egyensúlyt lehetőleg kiegyenlíteni igyekezett. A mennyiben pedig ez a jelen törvényhozási idény alatt minden egyes apró részletre nézve végképp megoldható nem lenne, azon biztos reményét fejezte ki, hogy ez érdemben a jövő törvényhozás sikeresen fog intézkedni. Sajátságos körülményeink közt a legnehezebb volt a személyt és a vagyont szabaddá tenni; de miután ez a nemzet példás türelme és szilárd kitartása által eléretett, az ebből folyó jólét, valamint biztosabban eszközölhető, úgy könnyeben is elérhető. Megjegyezte, hogy a jó hazafinak el kell magát arra is szánni, hogy félreértessék; de azért feltételeiben és önzetlen hazafiságában magát megingatni hagyni nem szabad.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me