BUDA VÁROS KÜLDÖTTSÉGÉNEK TISZTELGÉSE DEÁK FERENCZNÉL.
155BUDA VÁROS KÜLDÖTTSÉGÉNEK TISZTELGÉSE DEÁK FERENCZNÉL.
Buda város küldöttsége 1868. deczember 21-dikén tisztelkedett Deák Ferencznél. Házmán Ferencz főpolgármester beszédére Deák Ferencz a következőleg válaszolt:
T. barátaim és polgártársaim! Keblem mélyéből eredő köszönetet mondok a megtisztelésért, a bizalomért és szeretetért, mely titeket ide vezetett. Igaz, hogy alig van ország, mely századokon keresztül annyit szenvedett, mint Magyarország, s a hazának alig van része, melyre e szenvedésből annyi súlyosodott volna, mint ős Buda városára. A legsúlyosabb csapások, melyek alatt egykor az ország s főképp Buda városa oly hosszú ideig nyögött, egy gyászos napnak voltak következései, a szerencsétlen mohácsi vésznapnak s az arra következett nehéz időknek. S mi okozta főképp hajdan is e gyászos napot? Sok más kedvezőtlen körülmények közt a józan számítás nélküli vakbuzgóság, s azon túlbizakodás, melylyel akkor a nemzet vitézségének érzetében túlbecsülte erejét, s egyedül buzgóságát követve, nem vette tekintetbe a körülményeket, nem keresett szövetségeseket, nem várta be, hogy az egész haza egyesült erejével álljon síkra a fenyegető ellenség túlsulya ellen, s e számítás nélküli túlbizakodás miatt elvérzettek a nemzet jobbjai. Ez hozta reánk végtelen tengerét azon szenvedéseknek, melyek az ország erejét elgyengítették, a folytonos viszályok magvát elvetették, s csak az isteni gondviselés különös kegyelme mentett meg bennünket a végenyészettől.
A történelem csak száraz elősorolása volna a történt eseményeknek tanulság és haszon nélkül, ha a multak példáján az újabb nemzedékek nem tudnának okulni. Sokat szenvedtünk mi is a lefolyt húsz év alatt, talán nagy részben elhibázott számításaink miatt; szellemi erőnk s anyagi jólétünk napról-napra gyengült és alábbszállott és ismét a végenyészet örvénye szélén állottunk; de tudtunk tűrni és kitartani, és ismét az isteni gondviselés nyujtott alkalmat, hogy szenvedéseink enyhüljenek, s ha a Mindenható úgy akarja, elenyészszenek. Nekünk, kik tanultunk a multak példáján, nem volt szabad az alkalmat ellöknünk, és vétek lett volna azon hibába esnünk, mely 156egykor oly súlyos következéseket vont az országra, a rossz számítással párosult túlbizakodottság hibájába.
Körültekintve kül- és belviszonyainkon, meg kellett győződnünk, hogy egyedül a külföld támasza e hazát meg nem mentheti, s hogy onnan biztató szónál egyebet alig remélhetünk. Körülnéztünk a hazában s láttuk, hogy itt is voltak, kik azon rendszert, mely bennünket elnyomott, pártolták, elősegítették. Önmagunk között is hiányzott azon egyetértés, melyre szükségünk vala, s ily zilált állapotban a kiegyezés idejét s alkalmát, melyet az események kedvezővé tettek, magunktól el nem lökhettük, sőt ezt meg kellett ragadnunk, s így jutottunk azon eredményhez, hogy lehetővé lett békés úton elérni azt, a mit más úton megkisérleni fonákság lett volna.
A hajdankorban fegyverrel vívták a harczokat népek és államok; most a nemzeteket nagyokká, erősekké és szabadokká nem egyedül a fegyver teszi. Nagy és túlnyomó része van abban a szellemi erő kifejlődésének, az iparnak, szorgalomnak és kereskedésnek, mely a népeket vagyonosakká s önállókká teszi. Ezeknek kivántunk mi is tárt kaput nyitni, s módot nyujtani Magyarországnak, hogy benső megerősödése által lehessen alkotmánya biztos.
Működésünk eredményeit nem fejtegetem előttetek barátaim; nyilvánosak azok, s fejedelmünk által szentesített törvényeinkben vannak letéve. De a mi a törvényekben ki van mondva, csak úgy megy át az életbe, csak úgy lehet áldást hozó, ha a végrehajtás teljes mértékben életet ad annak, mit a törvény kimondott és az ország érdeke kiván. A végrehajtás felelős miniszterek kezébe van letéve, de hogy ezek híven, pontosan és sikerrel teljesíthessék e szent kötelességet, kötelességünk nekünk is egyes polgároknak közreműködni, nem szabad helytelen nehézségeket gördítenünk a kormány törvényes törekvései ellenébe, sőt, a mennyire tőlünk telik, igyekeznünk kell azon, hogy a törvény áldása puszta szó ne maradjon. Kölcsönös közreműködés tehát az, a mit a haza tőlünk vár, s ezt annál könnyebben tehetjük, minthogy saját érdekünkben fekszik előmozdítani a közös czélt. Kölcsönös türelem a másik kötelesség. Ne higyje senki, hogy a mit századokon keresztül a hanyagság, néha talán a rossz akarat elnyomott, azt nehány hó, sőt nehány év is teljes erőben ismét kifejthesse. (Helyeslés.) Az ipar meggátolt fejlődését, a pangásra jutott kereskedést néhány törvény rögtön virágzóvá nem teheti. Őseink végtelen türelmet és szívósságot fejtettek ki a harcz terén; kövessük szép példájukat benső fejlődésünk szellemi és anyagi terén mi is ernyedetlenül. 157Ne csüggedjünk, ha valamely intézkedés a következő órában még meg nem hozza gyümölcsét, vagy ha a gyümölcs még nem érett, mert megérleléséhez hosszabb idő kivántatik.
A kiegyenlítés nem fegyverrel, hanem békés úton eszközöltetett, s ennek mulhatatlan postulatuma a kölcsönös engesztelődés; de hogy ez megszilárduljon és meghozza azon áldást, melyet tőle remélhetünk, hogy a szabad téren, melyet a törvények megnyitottak, szabadon és sikerrel működhessünk, állandó és biztos békére van szükségünk. Békére itt benn a honban, békére a külföld irányában. Legyünk itthon testvérek a honszeretetben, s egyesült erővel és akarattal működjünk közre hazánk közjavára. Az alkalom előttünk van, az eredmény önmagunktól függ; béke az, a mit mindenekelőtt óhajtanunk kell. A magyar államférfiaknak, kik viszonyainkat ismerik, minden törekvéseiket arra kell fordítaniok, s hiszem, arra is fordítandják, hogy a béke minél tovább, s a lehető leghosszabb időig zavartalanul fönálljon. Ezt kell kérnünk a Mindenható kegyelmétől, s ezt reméljük fejedelmünk és államférfiaink bölcseségétől, s erősen hiszem, hogy e reményeket sem véletlen félreértések, sem álcsillogásu remények meghiusítani nem fogják. Engedjétek hinni barátaim, hogy elmondott nézeteimben Buda városa derék polgárai őszintén osztoznak velem. (Éljenzés.)
Ismétlem, hogy a történteket, melyek az ország kifejlődésének csak talapzatát képezik, fejtegetni feleslegesnek tartanám; csak azzal rekesztem be egyszerű szavaimat, hogy a megtisztelésért, melyben most részesítettetek, köszönetet mondva, szíves bizodalmatokat és barátságtokat igénytelen személyem iránt jövőre is kérjem. (Zajos éljenzés.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
