II. DACIÁTÓL ERDŐELVÉIG. A NÉPVÁNDORLÁS KORA ERDÉLYBEN (271–896)

Full text search

107II. DACIÁTÓL ERDŐELVÉIG.
A NÉPVÁNDORLÁS KORA ERDÉLYBEN (271–896)
A római Dacia pusztulásától addig az időpontig, míg a gyulák egy feledésbe merült nevű ókori város romjain felépítik első, mindmáig fennálló központjukat, a „Fehér” várat, hét évszázad telik el. E hosszú időszak elején még csörgedeznek írott források – igaz, egyre keskenyebb mederben –, aztán csaknem kiapadnak. Helyükbe gyér régészeti források lépnek – e munka megkísérli megszólaltani őket.
A feladat nem volt egyszerű. Közel kétszáz év régészeti gyűjtő- és ásatótevékenységének eredményeit, tengernyi szakirodalmi és múzeumi adatot kellett számba venni. A következő lépésben magukat a régészeti leleteket vizsgáltuk – amennyire csak lehetséges volt – Erdély, Budapest és Bukarest múzeumaiban; ha szükség volt rá, a lelőhelyeken is. Az így ellenőrzött adatok csoportosítása rutinfeladatnak tűnhet, hiszen a régészettudománynak az egyes nagy népek és korszakok jellemző leleteit már régen sikerült meghatároznia. Témánknál maradva: 1836-ban a honfoglaló magyarokét, 1848-ban a Meroving-kori germánokét, 1872-ben az avarokét, 1880-ban a népvándorlás kori gepidákét, egy évvel később az erdélyi szlávokét, 1906–1912 között az erdélyi gótokét is, 1913-ban pedig – éppen Erdélyben! – a 10–11. századi magyar–szláv köznépét is. A meghatározások azóta a leletek, ásatási és feldolgozási módszerek finomodásával a részletekig, leletcsoportok, leletrétegek elkülönítéséig fejlődtek.
A régészeti leleteket és adatokat ezután egyeztetni kellett a kellő történelmi kritikával kezelt írott forrásokkal, a nyelvészettel, azon belül kivált a földrajzi és személynevek vizsgálatával, az antropológia, biológia, archeozoológia és más tudományok eredményeivel, s mindezekkel együttesen igyekeztünk eseménytörténeti, gazdaság- és társadalomtörténeti, kivált mégis településtörténeti következtetésekre jutni. A bonyolultnak tűnő munka során a régésztörténész számára azonban az alap mindenkor a régészeti lelet (telep, temető, pénz- és ékszerkincs), amely nélkül nincs mire építeni. E munkát fejezetről fejezetre mintegy ezer régészeti lelőhely neve és adata terheli, látszólag meg-megszakítva a történelmi elbeszélés folyamatát. Lelőhely- és leletadatok nélkül 108azonban – amelyeket egyébként a nem szakember olvasó bátran átlapozhat –- a korai középkorban nem lehetséges valamelyest is valósnak tűnő történelmet írni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me