AZ ARADI TÁRGYALÁSOK
1711AZ ARADI TÁRGYALÁSOK
November 9-én Aradról elküldték Budapestre azt az „ultimátumot”, amelyben a Román Nemzeti Tanács – a nemzeti önrendelkezési jog mellett hangsúlyosan a vagyon- és közbiztonság fenntartásának biztosítása ürügyével – felszólítja „a Magyar Nemzeti Tanács kormányát”, hogy adja át a Kelet-Magyarország feletti szuverenitást. Az igényelt terület a történeti Erdélyen túl Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros vármegyéket is magában foglalta, „továbbá Csanád, Békés és Ugocsa román területeit”.* Az RNT a legteljesebb jogfolytonosság alapján akarta átvenni a hatalmat, a kormányt felkérte, hogy maga hozza ezt proklamációban az ország népének tudomására, de egyben bejelentette a románok elszakadási törekvését.
A Román Nemzeti Tanács levelét l. OL, Nemz. Min. 1918. IXX t. 240.
November 10-én Mihali és Vaida küldötteket menesztettek Iaşi-ba a román csapatok bevonulását sürgetni – Iorga naplójegyzete szerint – „a bolsevizmus megállítására”. Ennek a delegációnak küldetéséről persze nem tudva, a magyar kormány november 10-én kibővített minisztertanácson megvitatta a memorandumot. Az erősen nacionalista Apáthy és Bethlen István gróf is hozzájárult Jászi miniszter tervezetének elfogadásához, aki a románokkal való tárgyalást javasolta, és a svájci típusú kantonális konföderáció megteremtésével kívánta megoldani az erdélyi kérdést. Ugyanakkor Szabó Zoltán tábornokot Kolozsvárra rendelték, hogy a hadseregszervezéssel is nyomást gyakoroljon a Román Nemzeti Tanácsra. Ezt azért tartották sürgősnek, mert a román követelést úgy értelmezték, hogy elutasítása esetén az RNT felkelést szervez Erdélyben, s „állandóan fejünk felett lebegett a fegyverszüneti szerződés ama pontjának damoklészi kardja, mely szerint a szövetségeseknek joguk van Magyarország bármely pontját megszállni, ha a rend megkívánja”.*
OSzK Kézirattára, Apáthy iratok. Quart. Hung. 2955.
Jászi aradi utazása elé a magyar közvélemény várakozással tekintett, mivel úgy tudták, hogy a románok körében is bizalomnak örvend, komoly kapcsolatai is vannak. S bár november 9-én az erdélyi lapok már megpendítik, hogy Erdély egy részét ki fogják üríteni, a magyarság körében tovább tartott a reménykedés, ezúttal a nemzetiségi ügyek miniszterétől várták a csodát. Ha ezek a tárgyalások eredményre vezethetnek, „akkor elejét vehetjük Erdély Romániához csatolásának, és megmenthetjük a csehekkel szemben is területi integritásunkat, megalkothatjuk egy föderatív állam kialakulásának alapját” hangzott a kormánykörök hivatalos optimizmusa.* A demokratikus integritás védelmében Károlyiék kezében ez lett az utolsó kártya.
Magyarország, 1918. november 12.
1712A kormányküldöttség erdélyi bizottsági tagokkal, szász és sváb nemzeti tanácsok delegátusaival november 13-án érkezett Aradra. Jászi az újságíróknak azt mondotta: „ha a románok komolyan akarják a békét, mi olyan alapokra helyezkedünk, hogy nem térhetnek ki előle.”*
KOMÁROMI J., Jászi Aradon (Új Magyar Szemle, 1920. l) 27–35.
Román tiltakozás miatt az erdélyi nem román tanácsok képviselői csak határozati jog nélkül vehettek részt a tárgyaláson, bár (Jászi számításai szerint) az igényelt területen élő mintegy 6 841 000 lakosból csupán kb. 2 939 000 volt román nemzetiségű. A román burzsoázia azonban nem akart osztozni, hiszen Erdély birtoklásához illúziók is fűzték. Mint Maniu később mondotta: „Szilárd meggyőződésem, hogy a román és magyar nép közül az, amelyik Erdély végleges ura lesz, elnyeri és uralni fogja a Duna torkolatait, ami egyet jelent egy döntő erejű kelet-európai államhatalom birtoklásával.”*
I. MANIU, Unirea Ardealului. (Rádióbeszéd 1934. jan. 24.) Klny. 6–7.
A tárgyalások bevezetőjében Jászi elmondotta híres beszédét: „Itt a tizenkettedik óra arra, hogy új állapotokat hozzunk létre, amelyek megóvhatnak bennünket a bolsevizmustól, ami mindnyájunkat egyformán fenyeget …; a békekötés nem Fochnak és a többi generálisnak a kezében van, akik, mint éppen Belgrádban láttuk, semmiben sem különböznek a kardcsörtető Hindenburgoktól és Ludendorffoktól, hanem azt az európai szovjet köztársaság, a munkások és a katonák tanácsa fogja megkötni. Azokkal az ígéretekkel szemben, amelyeket egyes hatalmak a cseh és egyéb imperializmusoknak tettek, a szovjetköztársaság semleges fog maradni.”* A lényeges azonban az volt, hogy az új, demokratikus ország ajánlatát terjesztette elő közös berendezkedésre. Felajánlotta az önrendelkezési jogot mindama területekre nézve, ahol a románok kompakt tömegben élnek, vagy ahol övék az abszolút többség, azzal, hogy „szükséges a közös érdekek (gazdaság, pénz, közlekedés, élelmezés) védelmére egy közös szerv létesítése”.* A teljes kormányhatalom gyakorlását is hajlott átengedni az Orsova–Fehértemplom–Radna–Tenke–Élesd–Zilah–Visóvölgy vonalig, s még a béketárgyalásokon is képviseltethették volna magukat. A javaslatot Bokányi Dezső a szociáldemokrata párt nevében támogatta.
Aradi Hírlap, 1918. november 14. – Jászi O., Visszaemlékezés a román nemzeti komitével folytatott aradi tárgyalásaimra. Kolozsvár 1921.
Marea Unire dela 1 decembrie. Bucureşti 1943. 34–36. Magyarország, 1918. november 12.
Jászi tervezete persze jócskán megnyirbálta az RNT igényeit, emellett egy bonyolult szigetrendszert akart létrehozni, Erdély nemzetiségi viszonyainak megfelelően. (Magyar sziget lett volna a Székelyföld, Kolozsvár vidéke Bánffyhunyadig, Désig, Nagysármásig, magyar autonómiát tervezett Petrozsénynek, Dévának, Vajdahunyadnak, Resicának, Lugosnak, s három 1713román szigettel is számolt.) A megoldás azonban az események forgatagában elvesztette realitását. Maga a tény, hogy részletes tervvel állt elő, hogy nemzetiségi enklávékat próbált körvonalazni, képviselőjüknek a kormányban helyet biztosítani, közös ügyeket közös szervekkel akart intézni, mindezt „csak a béketárgyalásokig” jelszóval, joggal keltette fel a román vezetők azon gyanúját, hogy Jászi kész tényekkel akar a béketárgyalásokra menni, ahol ezekre hivatkozhat. Ajánlatának, melyet kiegészített azzal, hogy nemzetközi bizottság ellenőrizze: vajon a Központi Statisztikai Hivatal adatai helyesek-e, így is volt azonban bizonyos hatása. Olyan hírek terjengtek – nyilván nem teljesen ok nélkül –, miszerint néhány román politikus az elfogadási nyilatkozatot is megszövegezte.
Este a románok egymás közt tanácskoztak, míg Jásziék radikális párti gyűléssel kívánták ottani pozícióikat erősíteni. Jászi, Somló Bódog és Benedek Marcell beszéde után Bokányi a magyar proletariátus forradalmi mozgalmát, Apáthy viszont, zavart kétségbeesésében, a királyság megerősítését (!) szegezte a román követelésekkel szembe.
Másnap a Bécsből jövő Maniuval együtt érkezett a hír, hogy Párizsban jóváhagyták a Károlyi–Franchet d’Esperey-féle november 13-i belgrádi fegyverszüneti szerződést, amely a teljes Magyarország közigazgatását a kormány hatáskörében hagyta, bár az antant katonasága bevonulhatott Besztercétől kezdve végig, a Maros vonaláig. Ez akkor még bátorította a magyar delegációt, de nem változtatott a tárgyalások menetén. Délután a magyar küldöttséggel közölték az RNT elutasító válaszát, amelyben kijelenti, hogy a provizórikus megoldások semmi biztosítékot nem nyújtanak az általuk igényelt területen a közrend, a vagyon- és személybiztonság fenntartására. Ezután Jászi egy 11 pontból álló átmeneti javaslatot tett, amelyben a román többségű területeket egészében, teljesen az RNT kormányzata alá rendelné, ez viszont képviseltetné magát a parlamentben; a kisebbségeket pedig mindkét oldalon az 1868. 44. tc. védelme alá helyeznék. A válasz leszögezte: „ez a javaslat sem biztosítja azt a kellő alapot, amely szükséges ahhoz, hogy az RNT garantálhassa a rend fenntartását.”* Az újabb elutasítás után Jászi értetlenül megkérdezte: Végtére is mit akarnak a románok?
APÁTHY I., Erdély az összeomlás után (Új Magyar Szemle, 1920. 2–3. 147–176); Marea Unire… 39; Unirea Transilvaniei cu Románia. Bucureşti 1972. 617.
Teljes elszakadást – válaszolta Maniu.
Tévedés volna azt hinni, hogy a tárgyalások ezzel véget értek. Az elutasító válaszban az RNT a rendfenntartó román nemzetőrségek részére 10 millió koronát és műszaki támogatást, fegyvert kért, amit a hadügyminiszter részben ki is utalt, bár a fegyverek kiszolgáltatását azután leállították.
Az aradi tárgyalások során megmutatkozott, hogy a Károlyi-kormány őszintén kívánta a nemzetiségi kérdés méltányos megoldását. A sok évszázados 1714sorsközösség, a modern gazdasági élet követelményei alapján s az ország minden vidéke etnikai kevertségének tudatában szerette volna fenntartani az integritást, persze nem a régi formában. Jászi minden korábbinál nagyobb engedményre hajlott, de természetesen az országrészek teljes elszakadásához nem járulhatott hozzá.
A román vezetők – fenyegető jegyzéküktől némileg eltérően – a végleges döntést a román királyi hadseregre és a béketárgyalásokra hagyták. (Kisebb román csapatok a MÁV jelentése szerint már november 8-án felbukkantak egyik-másik határ menti vasútállomáson.) Eltekintettek a hatalomátvétel egyoldalú proklamálásától, mert az „óriási zavart idézne elő Magyarország népei között, és ez a zavar alkalmas volna arra, hogy a különben is laza alapon nyugvó rendet teljesen megbolygassa”.* Ezt persze nem akarhatták, hiszen a fokozatos hatalomátvétel enélkül is megkezdődött. A régi hivatali-közigazgatási rendszer változás nélküli átvétele a kormány hallgatólagos jóváhagyása mellett jogfolytonossági színezetet, másrészt a tárgyalások meghiúsulta, az ellentétek kiéleződése a kispolgárság előtt valamilyen forradalmi színezetet kölcsönzött az aktusnak. A vezető réteg fő feladata a hatalom részleges átvétele után az lett, hogy további törekvéseit a magyar kormánnyal, s talán a Regáttal szemben is látványosan deklarálja. Az európai nyilvánosságnak bizonyítani akarta, hogy a hatalomváltozás már a békeszerződést megelőzően megtörténik, illetve folyamatban van. Ebben az irányban tevékenykedtek a haladó román polgári erők és a jobboldali szociáldemokraták is.
Aradi Hírlap, 1918. november 15.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
