SZÉCHENYI ISTVÁN (1791–1860) államférfi, politikai író
SZÉCHENYI ISTVÁN (1791–1860) államférfi, politikai író
A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán…
A magyar Akadémia körül – Vajthó László: Magyar idézetek könyve. Egyetemi Nyomda, Bp., 1942., 27.;
Ha anyaföldünk mocsárit, kopárságit említem, s nem dicsérem: hazaszeretetbül ered; mert inkább viruló kerteket kívánnék ott szemlélni, hol ma vadkacsa s vadlúd, vagy homok és por.
…sohasem hihetem, hogy előítélet, balvélekedés és tudatlanság alapja lehessen egy nemzet előmenetelének s boldogságának.
Hitel – Uo.;
Újabb időkben … annyira nőtt, s mindegyre nő Magyarországban a szólási viszketeg, mintha egyedül a nyelv működése által akarna kibuzogni a magyarnak minden energiája, tettre nem maradván semmi.
A magyar Akadémia körül – Uo. 38.;
A tett első, a szó második; s éppen úgy: az ember, a hazafi elöl áll, s csak azután jő az író.
A magyar egy gyermek-nép, most semmi, de minden lehet, mert lelkis testi erő rejtezik fiatal keblében. Minden lehet, ha át akarja látni, hogy semmi. Csak két ellensége van, az Előítélet s Elbízottság.
Világ – Uo.;
Ismerem a magyart … annyi nyomorúság dacára is még mindig okulni nem tudott, s nem tudta megtanulni, mikor kell felhúzni a vitorlát, mikor vesztegelni s mikor horgonyt vetni; hanem csak nekimegy lelkesedésével, mint a vak légy egyik a másiknak.
Képviselőházi beszéd, 1848. augusztus – Uo.;
A magyar nem szokott igazságos lenni, hanem szeret másokat sértegetni, s mivel ez neki nem fáj, azt hiszi, azoknak sem fáj, akiket sért.
Uo. 39.;
A kisded makkbul, ha nem romlott, idővel termő tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja.
Lovakrul. Jelige – Uo.;
Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.
Akadémiai beszéd, 1846. december 20. – Uo.;
A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége – a magyar.
Hunnia – Uo.;
Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kíván, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár….
Hitel – Uo. 49.;
Lenyesik szárnyamat, lábamon járok; levágják lábaimat, kezemen fogok járni; kiszakítják kezeimet, hason fogok mászni. Csak használhassak.
Napló – Uo. 50.;
Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!
Hitel – Uo.;
Nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezheti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradását fejtegeti, s boldogításában elősegélleni fáradozik.
Azt mondani: „extra Hungariam non est vita”, hiábavaló s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd … és mégis … van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az Jár kopár mező, bár berkes lapány vagy hósivatag.
Uo. 62.;
Tőlünk függ minden, csak akarjunk.
Uo. 62.;
Mindég csak azon kötelességekrül szólunk, melyekkel szüleinkhez köttetünk, azokrul soha vagy ritkán, melyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek.
Igen sokan pedig a jó régi időt siratják, a jelenrül egészen elfelejtkeznek, s azért ezt bölcsen nem is használhatják. Márpedig hacsak a régiség bája nem, egyéb bizonyosan semmi sem teheti előttünk kívánatosabbá Elődink idejét saját éltünk napjainál.
…az öncsalás esztelenség.
Uo. 98.;
Bizonyosan testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gimnasztikai ügyességgel bír.
Uo. 99.;
Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt … s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.
Ein Blick auf den anonymen „Rückblick” – Uo. 107. K. Papp Miklós;
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt; a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Napló – Uo. 134.;
Ki igen sokféle akar lenni, alig lehet tökéletes egyféle.
Ki a közönségnek akar használni, legelső kötelessége: magárul egészen elfelejtkezni.
Tapasztalást pénzért venni vagy hagyományképpen kapni nem lehet – fizetni kell azért mindég és mindegyiknek.
Hitel – Uo. 135.;
Becsület nélkül az Istennek minden adományai keserűk.
Hunnia – Uo.;
Étőrül élők közt nincs igazságos ítélet.
Kelet népe – Uo.;
Minden ember szereti az igazságot, de becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.
Stádium – Uo.;
Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.
A magyar Akadémia körül – Uo. 136.;
A munkásság – lelki és testi – az egyedüli, ami az emberi boldogság legmagasb fokához vezethet bennünket.
Napló – Uo. 149.;
Az emberi gyengeség a múltat s régit mindig nagyobb fénybe szokta állítani, mint a jelent és a jövendőt.
A szegénység, legalább a mostani világban, a szolgasággal határos.
Világ – Uo. 162.;
Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
Lovakrul – Uo.;
Minden nép, egyet sem véve ki, csak magában, ti. fiaiban hordozza az élet s dicsőség vagy a halál s szégyen csíráját.
A magyar Akadémia körül – Uo. 169.;
Hallgatni, mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna.
Napló – Uo.;
Egyes csak úgy lehet nyertes, ha nyertes a község.
Magyar játékszínrül – Uo.;
Csak az erős szabad, és így csak az erős boldog.
Hunnia – Uo.;
A szerelem nem okoskodik; ha okoskodik, már nem szerelem többé.
Napló – Uo. 190.;
Az állat és az ember közti különbséget semmi sem tünteti világosabban ki, mint az elsőnek pangó, a másodiknak haladó léte.
Eszmetöredékek – Uo. 218.;
Az Istenek megúnják érdemtelen, buta csoportokat boldogságra úgyszólván szüntelen kényszeríteni…
Kelet népe – Uo.;
Tegye csak mindegyik maga kötelességét, s ne valami egyebet, hanem azt ugyan emberül.
Tanácskozzunk, fáradjunk s cselekedjünk, s csak ne kívánjuk még azt is, hogy a kormány érettünk szántson, vessen, s csűreinkbe takarítson is.
Hitel. Előszó – A magyar próza könyve három kötetben. (Szerk.: Bisztray Gyula és Kerecsényi Dezső.) Első kötet: Régi magyar próza. (Szerk. és jegyzetszótárral ellátta: Kerecsényi Dezső.) A Magyar Szemle Társaság kiadása, Bp., 1942. Második kötet: Új magyar próza. (Szerk. és jegyzetszótárral ellátta: Bisztray Gyula.) A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Bp., 1948. (A harmadik kötet nem jelent meg.), II. köt. 256.;
…úgy fogjuk találni – ámbár a sorsnak s vak szerencsének is nagy befolyása van –, hogy legtöbbnyire felemelkedések oka az egészséges agyvelő s a tudományok szoros rendszabási…
I. m. Bévezetés – Uo. 257.;
Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, s mik leendünk.
A Múlt elesett hatalmunkbul, a Jövendőnek urai vagyunk.
Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!
I. m. Végszó – Uo. 258.;
A való pedig, akárki mit mond, többet ér a képzeletnél.
Világ – Uo. 259.;
Az emberi halhatatlan lélek s annak legfőbb széke, az emberi agyvelő jeleli ki a kultúra ösvényét, s csak az bírja a nemzeteket lehető legmagasb civilizációi fokra és semmi egyéb!
Uo. 260.;
Bízzunk magunkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, s erőnkkel jobban gazdálkodjunk, mint eddigelé…
A magyar Akadémia körül. – Uo. 270.;
Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.
(Állítólagos mondása) – Tóth Béla: Szájrul szájra. A magyarság szálló igéi. Athenaeum, Bp., 1907. 86.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
