JAMMES, FRANCIS (1868–1938) francia költő
Én mégis siratom életem ifjuságát…
De látom még ma is a harmat-este útban,
ahogy vadászkutyám a fény felé szalad.
mord kínja közt az álmélkodva hallja:
lám, foly tovább a csermely… és a hangja
éppen olyan, mint a csapás előtt.
és rám mondják majd, hogy szkeptikus voltam és költő,
mert nevetnem kellett a zokogástól,
mert rájöttem: az Isten olyan nagy,
hogy nevetve kell előtte megvetnünk magunkat.
menj a kertbe, szakad az ég kék zápora,
s a legszebb rózsatő szivében nézd el az
ezüst pókot, amely magában lakik és fon!
s valaha bennük is élt sokféle bolondság;
nagy vénák erezik reszketeg ujjukat,
s nem értik, egymásnak mért adogattak rózsát.
jobb, ha barátias érzés köt össze végképp:
így több szeretetet kap a gyermek – a nő
sokszor a picinyét ölelve csókolja férjét.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me