DARVAS JÓZSEF (1912–1973, író, újságíró, politikus)
DARVAS JÓZSEF (1912–1973, író, újságíró, politikus)
… csak a befejezetlen dolgok tudnak igazán fájni.
– Ilyen néppel akarsz te forradalmat csinálni?!
– Azért kell a forradalom, hogy ne legyen ilyen!
Egyszer valahol azt olvasta, vagy hallotta, hogy a művészet legfőbb eleme a szenvedélyesség. Azóta mindig, mindenben szenvedélyes volt. Talán még az álmaiban is.
… miért olyan hitvány az ember, hogy fél? … Miért olyan hitvány az ember, hogy a gyalázatot is megpróbálja a halál előtt? …
Elvetélt nép vagyunk. Aszinkronba kerültünk a történelemmel… Mi tudjuk, hogy ez nekünk nem bűnünk, csak tragédiánk. De ők ezt nem kötelesek tudni…
Amit jóvá kell tenni: az jóvátehetetlen!
Miért beszéljek mellékes dolgokról, ha a lényeget nem tudom kimondani?!… Most hogy magyarázzam meg, ami megmagyarázhatatlan?
Büszke csak másra tud lenni az ember. Önmagát csak vállalni tudja… … minden cinkosság gyökere valamiféle közös bűntudat.
A szó… mindig elfed valamit. Az egészen igazat a művészi megformálás mondja, abban is a legelső mozdulat. Amit még nem restaurál az óvatos ész.
Vagy tud nekem az a festő valami fontosat mondani a világról, vagy nem. Ha tud, tőlem lehet naturalista is, absztrakt is.
… minden recept nivellál. Egy szintre hozza a kurvát, a tehetségtelen akarnokot, meg a rendes, tehetséges embert. Hazugságra kényszerít. Aki simábban hazudik, az üdvözül.
A politika…, az ideológia… mit tud elvégezni? Ha jó, akkor is csak a dolgok felét. A rendező erő: az etika. Ez meg nincs belső szuverenitás nélkül!
… – az elvek, meg a programok úgyse érnek fenét se! A teljesítmény. Az minden. A szerelemben. A művészetben. A politikában. Mindenben. Valami vagy sikerül, vagy nem sikerül. Akkor aztán meg lehet ideologizálni. Utólag.
Az agyonszabályozott rend bizonyos körülmények között már inkább a rendetlenség forrása lesz.
Vannak helyzetek, amikor az őszinteség már nem morális kérdés, hanem a legbrutálisabb kérdőjel az emberségesség és az embertelenség határmezsgyéjén.
… a felelősség első mozdulata: a szorongás.
… mi, művészek, szadisták vagyunk? Méghozzá: szadisták és cinikusak egyszerre; méterrel mérjük és dramaturgiai matériaként kezeljük a legszentebb emberi fájdalmakat? … mégse. A celluloidszalag métereire a mi szenvedésünk is rá van fényképezve. A mi hitünk és csalódásunk is. A bukásaink és megigazulásaink.
Arra gondolok: itt nőnek fel mellettünk ezek a gyerekek … gyerekek? Felnőttek lettek már, észre se vettük …, s alig tudunk valamit abból, ami foglalkoztatja őket.
Ez a boldogság: az életben fölfedezni a szépet, a harmóniát. A boldogságot magából építi fel az ember. Még ha az építőanyagot az életből bányássza is ki.
Részeg eső. Bp., 1963.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
