A szolgálatelhagyók

Full text search

106A szolgálatelhagyók
Az összeírásnak külön része foglalkozik a szolgálatelhagyókkal, azaz azokkal, akik az összeírás elkészítésének időpontjában már nem voltak egyik helyőrség tagjai sem. Az irat a szolgálat elhagyásának 3 lehetséges okát említi: a kilépést, az elhalálozást és a szökést. Érdekes, ugyanakkor óvatosságra intő tény, hogy a felsorolt 1182 szolgálatelhagyó közül az összeírás egyetlenegyet sem nyilvánít szökevénynek.
A kilépettek és a halottak arányát, a 12. diagram szemlélteti. A szolgálatelhagyás oka mintegy 32%-ban volt az elhalálozás. Ez önmagában viszonylag magas aránynak tűnik, ám ha az összes elhaltak számát (mintegy 344 fő) az összeírás egészéhez (2689 fő) viszonyítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a veszteség nem nagyobb évi 50 főnél. Ez átlagban heti egy halottat jelent, ami – figyelembe véve hogy az összeírás nem tesz különbséget az elesettek, ill. a betegségben vagy járványban elhunytak között – igazán nem tekinthető súlyos vérveszteségnek (lásd 13. diagram).
Szintén érdekes tanulságokkal szolgál a kilépett 803 katona szolgálati idejének elemzése. A vizsgálat során az ő szolgálati idejüket is ugyanúgy 7 csoportra osztottuk, mint a még szolgálatban állókét. A kilépők esetében – szöges ellentétben a még szolgálatban állókkal – azt tapasztaltuk, hogy a legszámosabban az A csoportba tartoznak. Mint azt láthatjuk, a kilépettek 50%-a mindössze 1 évet, illetve ennél rövidebb időt töltött el egy-egy várban (lásd 14–15. diagram).
A 803 kilépő közül 603 a gyalogosok és csak 200 a lovasok száma, ami azt jelenti, hogy a gyalogságtól arányszámukhoz viszonyítva jóval többen léptek ki, mint a lovasságtól (lásd 16–17. diagram).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me