Megint török világ születik
Megint török világ születik
A mongol hódítás nemcsak a politikai viszonyokat rendezte át, hanem Kisázsia etnikai arculatát is. Az előrenyomuló mongoloktól megrettenve tömegek indultak útnak Közép-Ázsiából és Iránból, s e tömegek jó része végül Rúmban kötött ki. Nagy számban érkeztek polgárosult városi elemek, de még nagyobb számban 167nomád törökök, akik különösen gyűlölték a mongolokat, mivel azok, lévén maguk is nomádok, előszeretettel űzték ki őket a legjobb legelőkről. A 13. században négy nagyobb hullámban százezerszám tódultak be a türkmének, állandó és mind súlyosabb gondot okozva a gyengülő szeldzsuk–ilhanida kormányzatnak. 1277-ben a fentebb említett mongolellenes felkelés idején egyik csoportjuknak, a karamánoknak átmenetileg sikerült elfoglalni a fővárost, Kónját. Vezérük az első rendeletében kihirdette, hogy ezentúl az állam nyelve a török lesz. Az ilhanidák véres megtorlása csak átmeneti enyhülést hozott. Az sem segített, hogy a hagyományoknak megfelelően a nomádok zömét a nyugati udzsokra, azaz végekre telepítették, ahol katonai határőrvidéket igyekeztek szervezni belőlük. Egy arab utazó szerint a század közepe táján három nagy körzetben összesen 330 000 sátornyi türkmén lakosság zsúfolódott össze.
Mikor ez a potenciál, mint egy ébredező vulkán, az 1260-as évektől kitörési utat keresett magának, természetes módon a gyengébb ellenállás irányába: a bizánci területekre zúdult. Az erősödő támadásokat sem a görögök, sem a segítségül hívott külföldi zsoldosok nem tudták megállítani, az ilhanidák pedig nem tudták megakadályozni, így a türkmének a 14. század elejére meghódították Bizánc kisázsiai területeinek nagy részét, sőt, a szeldzsuk–ilhanida birtokokból is hatalmas darabokat hasítottak ki. A szeldzsukok nagy műve, az egyesített Rúm romokban hevert, a bizánci Kisázsia megszűnt létezni, s helyüket kisebb-nagyobb bégségek (arab szóval emirátusok: fejedelemségek) foglalták el. Számuk meghaladta az egy tucatot, és többségében török uralkodóik szinte kivétel nélkül a szeldzsukok utódainak tartották és hirdették magukat.
Eleinte, 1300 körül, valamennyi bégség közül talán az volt a legjelentéktelenebb, amelyik Konstantinápollyal átellenben, Bithünia tartomány még görög kézen lévő keskeny sávjával szemben, Szöjüt környékén formálódott ki egy Oszmán nevű vezér irányításával. Akkoriban senki sem gondolta, hogy rá vár a legfényesebb jövő. Kiváltképp nem gondolhatta az a bizánci udvari ember, aki pedig már 1261-ben megsejtette a görögök sorsát, amikor így figyelmeztette a Konstantinápoly visszavételén örvendező nikaiai udvaroncokat: „Ajaj, ez a kereszténység romlása! Tudjátok, mennyi vita van a görögök birodalmában most, hogy az Palaiologosz Mihály kezébe került. Hogy megerősítse helyzetét, át fogja helyezni fővárosát a visszaszerzett Konstantinápolyba. És minden vitéz férfiú, aki oly sok éven át hozzászokott a fegyverviseléshez, és harcolt a törökök ellen, szintén el fog távozni. Fiatal nemeseink a városba sereglenek a császárral, és abbahagyják harcukat a törökök ellen. Felfedezik a város örömeit, és elfelejtik katonai erényeiket. A törökök pedig, mikor látják majd, hogy a császár és hadserege elment, legázolnak mindent, idővel átkelnek Európába, kifosztják Konstantinápolyt és egész birodalmunkat.”
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
