5.2 Az erőviszonyok

Full text search

5.2 Az erőviszonyok
A szembenálló felek erejének tételes vizsgálata rámutatott, hogy egy 17. század végi hadsereg létszámának megállapításakor nagymértékű bizonytalansággal kell számolnunk. Ennek következtében a védők és ostromlók közti erőviszonyok felmérése is csak egy adott hibahatáron belül lehetséges. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a korábbiakban kikövetkeztetett létszámok, bizonyos tűréssel, megfelelnek a valóságnak.
66A keresztény had túlereje az ostrom időszakának nagy részében nem érte el a korszakban általánosan megkívánt mértéket.136 Mégis azt kell mondanom, hogy az ostromlók létszáma összességében elegendőnek bizonyult a kitűzött cél eléréséhez. A védők száma ugyanis a harc minden egyes napjával csökkent. Ezzel szemben az ostromlók újabb és újabb erősítéseket kaptak, s a harc végső fázisában, az erdélyi hadtest beérkezésével, megfelelő erőfölényt tudtak képezni a várőrséggel szemben. Az arány tehát a védők szempontjából egyre romlott. A felmentő sereg beérkezése után viszont a törökök, legalábbis számszerűleg, döntő erőfölényre tettek szert. A felmentő sereg ellen folytatott küzdelem azonban egyértelművé tette, hogy az ostrom kimenetele nem elsősorban ettől, hanem más fontos tényezőktől függött.
136 Feldzüge, 633-635. o., Dolleczek, Anton: Geschichte des österreichischen Artillerie von den frühesten Zeiten bis zur Gegenwart. Wien, 1887. 253-254. o.
Némileg hasonló a helyzet a tüzérség esetében is. Minthogy az írott forrásokban a török tüzérségről közölt 400-as nagyságrendű számmal szemben a tételes jegyzékek adatait tartom valószínűbbnek, így nézetem szerint a két ellenfél ereje között számszerűleg csekély eltérés volt. A törökök kismértékű hátrányát elvileg kiegyenlítette, hogy lövegeiket védettebb és többnyire magasabb pozícióban, sűrűbben állíthatták fel, szemben a keresztényekkel, akiknek sokkal hosszabb vonalon kellett tüzérségüket szétosztani. A szembenálló felek közti erőviszonyok azonban az ostromlók javára billentek. A Budán felvett inventáriumok tükrében azt kell mondanom, hogy a török tüzérség a nyugat-európainál, valamint az ostromló sereg lövegparkjánál alacsonyabb technikai szinten állt. Ez a körülmény, valamint a keresztények érettebb harcászata végül is eldöntötte a tüzérségi párharc kimenetelét. Történt mindez annak ellenére, hogy a muníció tekintetében, de legalábbis annak mennyiségét figyelembe véve, a törökök nem maradtak le a császáriak mögött. A végeredmény azonban itt is a két fél közti minőségi különbséget tükrözi.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me