III. 4. 1. Geodéziai alapok
III. 4. 1. Geodéziai alapok
A bécsi Militärgeographisches Institut Háromszögelési Osztálya már a II. katonai felmérés idején, 1862-ben új háromszögelést255 kezdett az Osztrák Birodalom (1867-től Osztrák–Magyar Monarchia) területére, ami már a Közép-Európai Fokmérés256 szervezetének szigorú előírásai szerint folyt, de csak 1898-ra (a kibővült részekkel együtt 1913-ra) fejeződött be (66. sz. CD melléklet). A „harmadik” háromszögelés célja olyan pontos, elsőrendű háromszögelési láncolatrendszer létrehozása volt, amely egyszerre szolgálta a fokmérés céljait, és egyben alapot adott az új katonai felméréshez. Mivel az új háromszögelés lassabban haladt, mint a katonai felmérés, így helyenként kénytelenek voltak az 1848–1862 között mért „második” háromszögelés eredményeit használni. Magyarország területére a kataszteri céllal, sztereografikus vetületi rendszerben készült elsőrendű háromszögelési hálózatot257 fogadták el, a felméréshez szükséges szelvényenkénti három pont sűrűséget másodrendű háromszögeléssel biztosították. A háromszögelési pontokat földrajzi koordinátáik alapján helyezték fel, alapfelületként a Bessel-féle ellipszoidot alkalmazták. A pontokat a térképező grafikus háromszögeléssel, mérőasztal alkalmazásával sűrítette. Ily módon a terepjellegtől függően egy szelvény területén 50–400 további pontot határoztak meg.
Ez volt a Birodalom harmadik elsőrendű háromszögelése, az első 1806–1842, a második 1848–1862 között folyt.
1861-ben, porosz kezdeményezésre alakult meg a közép-európai államok csillagászati-geodéziai méréseit összehangoló szervezet, amely 1867-től „Európai Fokmérő Bizottság,” 1886-tól „Nemzetközi Fokmérő Bizottság” elnevezésű szervezetté alakult át.
1853-ban, a Dunántúlon indultak meg a munkálatok, ld. a II. katonai felmérés 4. fejezetét.
A háromszögelési pontok magasságát az Adriai-tenger középszintjétől kezdve vezetett trigonometrikus magassági258 poliédervonalak során át határozták meg. A kiindulópont a trieszti Molo Sartorión elhelyezett mareográf volt, 0 pontnak az Adriai-tenger vízszintje tíz éves átlagának megfelelő középvízszintet választották.
Magassági szöget mértek két pont között, így, ha ismertek voltak a pontok síkkordinátái, vagyis a két pont távolsága, kiszámítható volt a köztük lévő magasságkülönbség.
1873-ban kezdődött meg az Osztrák-Magyar Monarchia szabatos szintezése,259 melynek kiindulópontja szintén a trieszti Molo Sartorio volt. Egy új magasságmérő műszert alkalmaztak, a „Stampfer–Starke” műszert, ami a régieknél sokkal pontosabban mért. Az 1898-ig tartó szintezés eredményeképpen az egész Monarchia területén 18 210 km hosszat és több, mint 200 000 fixpont-magasságot mértek meg (67. sz. CD melléklet). A III. katonai felmérés idején e pontoknak csak egy részét használhatták fel; ahol már rendelkezésre álltak az új adatok, a háromszögelési pontok trigonometrikusan meghatározott magasságát azok alapján javították.
A Nemzetközi Fokmérő Bizottság határozata értelmében a csatlakozó országoknak a trigonometriai magasságmérésen túl olyan elsőrendű szintezést is végezniük kellett, amely Európa tengereinek szintjét összeköti. A trigonometriai magasságméréshez képest különbség, hogy csak vízszintes irányzást alkalmaztak két pont közötti magasságkülönbség meghatározására, viszonylag rövid távolságokra.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
