A Kántorné királyi palástja (1887)

Full text search

A Kántorné királyi palástja (1887)
A magyar színtársaság Budán játszott. Pesten volt a pompás német színház. Egy napján a hétnek szabad volt a magyaroknak „is” a német színházban előadást tartani. Péntek napon. – Megfoghatatlan, hogy miért tartották – sok ideig – még a színi világban is a pénteket „böjtös” napnak? Annyi bizonyos, hogy operát nem adtak pénteki napon soha. Ez a nap volt a harmincas években a magyar művészeké.
És ezen a napon megtelt a német színház vármegyeurakkal, diákokkal és iparosokkal. Ebből állt a magyarság Pesten.
A színház évadja a tél, olyankor a hajóhidat már kiszedték: a Lánchíd még meg sincs álmodva, a magyar színészeknek a befagyott Duna jegén kell átjárni a várból a pesti színházba, s előadás után megint vissza. A jég hátán szalmával van behintve a járható út, amelyen hatósági engedelemmel közlekedni lehet. Ezen sétál keresztül „éjféleken s éjfélek után” a trupp. Persze, hogy „sétál”, az omnibuszt még nem találták fel, s a fiákerről álmodó színésznek: „Szállj le, Balázs, a hintóból!” Egyszer az is megesik, hogy éppen a magyar előadás alatt dördül meg az ágyú a budai várfokon. Ez azt jelenti, hogy megindult a jég. Ez is a pénteket választotta ki! Ekkor aztán vissza Budára a mozgó jég hátán, egyik tábláról a másikra ugrálva, ki-ki a színpadi jelmezében. – Tréfa volt az.
Akkoriban lett hírhedtté „Tudor Mária” nagy szomorújátéka. Kolosszális szerep! A németek itt Pesten megpróbálkoztak vele, de beletörött a késük. Nem volt ahhoz való drámai hősnőjük. A magyaroknak volt. Kántorné. Meghozatták a darabot, s betanulták.
Eddig meglett volna minden; de hát a jelmezek? Tudor Máriának királynői palást is kell, s Kántornénak a birodalma ezt meg nem győzi. – Segítettek magukon. – Bevásároltak egy vég fényes „damiszt”. Mi volt az a „damisz”? A mai világ nem is tudja már azt. Valami középlény a selyem és a papiros között: szőve gyapotból, az egyik oldala tükörfényes. Rőfe tíz krajcár. A hermelint hozzá kiadja a duplán összehajtott vatta, fekete bajuszkákkal tarkázva. De hát a hímzés? A széles arany bordure? (A királynők ilyent is használnak.) Ez is kikerült. Telepi (a hajdani) rajztudós volt, szépen kiszabta aranyos papirosból a drága hímzeteket. A két fiatal actrix: Lendvayné és Laborfalvy Róza felvarrták azokat arany és ezüst „flincedlik”-kel (magyarul „pillangó”) a királynői palástra. Éppen elkészültek vele az előadás napjára.
De abból a péntekből „virágvasárnapja” lett. Kántorné fölségesen játszotta Tudor Máriát ideát a német színházban. Még azok is el voltak tőle ragadtatva, akik egy szót sem értettek magyarul. És aztán még sokszor játszotta azt a szerepet, mindig nagy diadallal. Olyan híre támadt, hogy egyszer maga a világhírű Rettich asszony is lejött Bécsből Pestre, hogy magyar pályatársnőjét megnézze ebben a szerepben, s előadás után megölelte, megcsókolta; pedig akkor még nem volt olyan olcsó se a bécsi út, se az ölelkezés, mint most.
Ekkor aztán a magyar urak is elpudeálták magukat, mikor látták, hogy még a német is dicsőíti az ő művésznőjüket, s csináltattak neki egy olyan Tudor Mária palástot, hogy olyan még az igazi Tudor Máriának sem volt soha. Belekerült nyolcszáz forintba. Az egész fizetése nem ment fel annyira.
Ezt a történetkét tavaly ilyenkor hallottam, a királynői palást egyik varrónőjétől. Akkor megígérte, hogy majd a színház ötvenéves jubileumának a díszlakomáján el fogja mondani ezt az új nemzedéknek. – De hát nem lehet ott. – Hívják, de nem hallja.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me