Munkácsy özvegyénél (1900)

Full text search

Munkácsy özvegyénél (1900)
Négy év múlva az utolsó találkozás után, mint gyászvigasztaló látogattam hozzá.
Egyedül volt, kísérő unokaöccsével.
– Minő végzet! Mennyi vidám napot töltöttünk együtt ővele, a felejthetetlennel! Egy megkezdett levélre találtam, melyet önhöz írt, de nem tudott befejezni: tele van eszmékkel. Ez a levél is ott van az eltévedt bőröndben, mely a bécsi állomáson elmaradt.
Utánam érkezett Benczur Gyula mester a nejével Munkácsynéhoz.
A gyászoló özvegy elmondta előttünk a megboldogult utolsó napjainak történetét.
A szanatórium orvosa múlt hétfőn tudatta Munkácsynéval, hogy férjének betegsége a legválságosabb állapotba jutott: ételiszony (sitophobia) vett rajta erőt. Ápolói kénytelenek lesznek mesterséges úton ételt vezetni a gyomrába.
Munkácsyné rögtön sietett az intézetbe a beteg látogatására.
A mesteren egész új divatos öltözet volt, szürke kabát kék nyakravalóval. Nagyon örült, mikor a nejét meglátta, s e hatás alatt saját kezűleg feltört egy narancsot, s azt elfogyasztotta.
Később egy nőrokona is odaérkezett látogatására.
A beteg szobája falát két gyermekarckép díszítette. Munkácsy nagy élénkséggel magyarázta látogatójának, hogy ezekhez a képekhez az ő kis leánya volt a minta. Csak kézmozdulatokkal magyarázta, mert ami hangokat száján kiejtett, az nem volt emberi beszéd, csak érthetetlen makogás.
Az orvos javulást jelzett.
Pár nap múlva azonban ismét a baj rosszabbra fordultáról értesíté Munkácsynét, ki rögtön sietett férjéhez.
Fenn találta; fekete frakkba volt öltözve, mintha látogatásokra várna. Arca elárulta, hogy haldoklik.
Émelygős hányás bántotta.
Neje megtörülte az arcát, s kebléhez szorítá fejét. Egy hangot nem tudott már adni.
– Meghal a férjem! – rebegé Munkácsyné az orvoshoz.
– Igen – volt a válsz.
Azzal lefektették a haldoklót az ágyba. Ott a fal felé fordult, s öt perc múlva kilehelte dicső lelkét. Elaludt csendesen, mint gyermek az anyja ölében.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me