Vatha Lázadása (1046)
Vatha Lázadása (1046)
Alig félszázaddal István trónra lépte után, mely a magyar nemzet keresztyén hitre tértének éve is volt, támadt egy hitrajongó, ki azt a zászlót emelé föl, melyet még az ősök hordtak, midőn áldoztak azon ős istennek, akinek nevét sem tudja már senki, sem az alakot, amilyennek azt képzelték; sokan azt állítják, hogy ez a nap volt; meglehet, hogy ez állításnak igaza van, az istenség jelképei között ez legjobban megérdemelte, hogy olyan nagy becsületben tartsák.
Vatha volt a régi hit végharcosának neve, ami egy időben szívdobbantó név volt a magyarok közt. A tősgyökeres ősök, akik félve gondoltak nemzeti lételükre, s egy külön hitben, egy külön isten pártfogása alatt erősebben hitték azt megoltalmazottnak; kik szerették, ha abban is különbség van köztük és a szomszédok közt, hogy milyen áldozattal járulnak egy közös úr elé, kit mindenhatónak ismer el minden nép; kiknél legmagasabb eszménye volt az erénynek a hagyományos vitézség, mely helyett az új vallás szeretetet tanít; ezek hő rajongással fogadták a régi hit és hagyományok hősét, ki az új hatalmat, új vallást lerázza fejükről.
Vatha mellett Viska vezér nevét említi a történet s az erdélyi vezér Gyula fiaiét, Bua és Buknát. A nevek bizonyítják, hogy nem elvakult gyülevész nép fogott kardot puszta rombolási célból, hanem egy egész nagy párt: a meglevőnek, a megszokottnak védői, az újítás ellenei, kik magas rangot, úri vagyont, országokat kockáztattak azért, hogy az ősi fogalmak emléke el ne töröltessék. Még inkább bizonyítja ezt a fejedelmi herceg Levente rokonszenve a lázadók iránt. Az őshit harcosai lerombolák a templomokat, felkoncolták a keresztyén papokat; a budai Gellért-hegy máig is viseli azon kegyes püspök nevét, kit onnan a sziklákról taszítottak alá; Péter királyt elűzték a trónról, futtában elfogták, megvakíták, börtönre vetették; fölemelték helyette Endrét, a templomok köveiből pogány oltárt építettek, azt hívék, hogy már most eltörölték a keresztyénség eszméjét is földükről.
Mi lett a vége a küzdelemnek? Az ős vallásért harcolók legyőzettek, a keresztyénség diadalmaskodott s a magyar nemzetből lett igen jó keresztyén nép, anélkül, hogy megszűnt volna igen jó magyar maradni.*
Vatha történetéről írt Tóth Lőrinc egy koszorúzott drámát, Gyuláéról pedig szintén drámát Szigethi József.
Az újabb idők fiai jó tanulságot örököltek ebből. Nem mutatok a török atyafiakra, kiknek példájából legjobban meglátjuk, mivé lehet a leghatalmasabb nemzet is, ha elmarad a világtól, ha az állandóság elvéért a legyőzhetetlen új eszmék ellen küzd? Maradok a magunk határán belül.
Nekünk szól a tanítás! Most is vannak köztünk Vathák még elegen, akik azt hiszik, hogy a magyar nemzetiséget csak a puszták menedéke őrzi; akik félnek attól, hogy a magyar, kinek oly jól állt kezében a kard és a kézíj, most könyvet vegyen a kezébe, rőföt, mérleget, cirkalmat, vésőt, ecsetet s más afféle szentségtelen eszközt, s rontsa meg ősi egyszerűségét tudománnyal, munkával, kereskedéssel, művészettel és iparral; ahogy az egész világ cselekszi…
Ők is mind Vatha után fognak menni; és a magyarból lesz művelt, tudós ember, lesz élelmes kereskedő, lesz derék iparos, lesz emlegetett művész, lesz minden, ami az újkor fiait a dicsőségben és nagyságban egyenlőkké teszi; éppen úgy, ahogy lett belőle jó keresztyén, hitben és buzgalomban egyenlő a többi nagy nemzettel; anélkül, hogy megszűnt volna jó magyar maradni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
