II. A SZÜRKE EMBER
II. A SZÜRKE EMBER
Azt hittem, hogy nem is embert látok magam előtt, hanem csak egy embernek az árnyékát.
Szürke volt a kabátja, szürke az inggallérja, szürke az arcszíne, a haja, a rövidre nyírt szakálla, bajusza, s szürke szemüveget viselt; még az óralánca is platinábul volt, hogy az is szürke legyen. Mikor megmozdult, olyan volt, mint azok a kísértet-sablonok, akik Macbethben (az operában) végigsasíroznak a színpadon.
Arckifejezéséből minden orvosi tapasztalat nélkül föl lehetett ismerni az életműszereiben dúló vészt; mélyen bele voltak vésve a kín redői, azok a sebhelyek, amiket egy lassan gyilkoló kakodémon karmai vájnak oda.
De szelídítette e kifejezést egy szép metszésű száj mosolygása, melyben öntudatos jóság volt. Tudta, hogy aki rátekint, megijedt. Biztatóan mosolygott. Nem kell miatta aggódni.
A nagybátyámmal régi jurátuskorabeli pajtások voltak; együtt cenzúráztak; azóta is levelezésben álltak.
Az első rövid szóváltás után könnyen kitaláltam, hogy a principálisom nagyon alaposan van informálva aziránt, hogy ki vagyok, mi vagyok. Ő volt az elintézője az uzsorásaimból való kibontakozásomnak; azt is tudta, hogy a drága kölcsönöket miféle szentetlen célokra fordítottam! azt a biztosítási ügyet is ő bonyolította le, és a tőkepénzemet is ő fruktifikálta, állampapírokba elhelyezve, amik (akkoriban) sokkal többet jövedelmeztek, mint az árvapénztárban.
Mindjárt elfogadásul megismertetett a házi szokásokkal.
Az inas átveszi a bőröndömet, s a szobámban elhelyezi az öltönyeimet. Szobámnak külön kijárása van a folyosóra.
– Ön itt fog nálam étkezni; mert kell, hogy minden időben rendelkezésemre álljon; önnél fog állni a stampiglia; a prokúrával is meg lesz bízva. Az inventáriumot kezeli; a napi postát átveszi, a vevényeket aláírja és regisztrálja; a bélyegeket evidenciában tartja, s a kézipénztárt kezeli; arról könyvet vezet. Később aztán egyéb hivatásköre is fog nyílni. Egyelőre ezzel is el lesz foglalva az egész ideje. – Azért kell, hogy a háznál étkezzék. A többi segédek, kiknek szabott óráik vannak, mehetnek azokon kívül, hová nekik tetszik. Ebédhez, vacsorához csöngetnek. Mikor én étkezem, egyszer; mikor a nőm: kétszer.
– Én az egyszeri csöngetésre jelenek meg.
– Nem biz az, ifjú barátom. Mert az én étkezésem nagyon különleges; azt én egyedül végzem. Orvosi rendelet szerint. Nekem külön konyhám van, s az én vendégségem nem egészséges ifjú gyomornak való. Ön a feleségem asztalánál fog rendesen étkezni. Egyszerre fejembe lőtt a vérem.
A principálisom maga utasít, hogy a nejével együtt ebédeljek, mint rendes asztaltárs. Hisz ez már a horoszkóp!
Bizonyosan észrevette, hogy fülig pirultam; mert eddigi jóságos mosolygását még egy szardónikus gunyorral is kellemesebbé téve, megnyugtatólag mondá:
– A nőmnél rendesen van társaság. Ismerős hölgyek. Jó barátnéi. Délben is, este is. Rendesen ott fogja ön találni az elválhatlan hölgyet: Adelphe Philine-t, az athosz-hegyi kék apácák provinciálisnőjét, a feleségem mellett.
– Nojszen, te tudsz görögül; elbeszélgethetsz vele! – kottyant közbe a kalugyer. (Szerettem volna a tyúkszemére hágni.) Azzal a szobámba küldtek. Nekik még elintézni valóik voltak, amikhez nem kellett az én jelenlétem.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
