IV. A nagy katasztrófa
IV. A nagy katasztrófa
Így maradt az arcképen a bal kéz művészi kidolgozás nélkül.
Katalin megparancsolta az Ilona szolgálónak, hogy ezt a festőt soha többet az ő színe elé ne bocsássa, és tőle semmiféle izenetet vagy levelet neki át ne adjon. Az urának azonban nem panaszolta el a nagy sérelmet, ami rajta esett; hogy őneki a kezét megcsókolta egy idegen ember. Jó oka volt az eltitkolásra. A két férfi ezen összeveszett volna. Miklós is nagy vitéz, de a festő híres párbajhős. Ebből valami nagy szerencsétlenség keveredne. Maradjon titokban, miért kidolgozatlan az arcképen a bal kéz.
Egy vasárnap délután mégis megtörtént az, hogy az Ilona leányzó az asszonyához belépve egy levelet nyújtott át neki, aminek címzésén Katalin a festő kézírását ismerte föl. Minthogy tilalmat vetett rá, Katalin efölött olyan haragba jött, hogy a levelet olvasatlan kétfelé szakítá s a szolgálót úgy pofonvágta, hogy annak a fejéről lerepült a gyöngyös párta.
Az Ilona leány fölszedte a pártáját a földről, de az alatt az egész arcából, a kígyózó szemöldökeiből, a lefelé forgatott szemeiből, a görbített szájából ki lehetett venni a lelke gondolatját: „Megállj, majd bekötöm én a te koszorúdat ezért a pofoncsapásért!”
E naptól fogva többször lehetett látni a patikában a principális távolléte alatt, együtt suttogva, taplót főzve, a patikáruslegényt, az Ilona szolgálót meg a fürmenderék Ádám diákját. Valami méregkotyvalékot főztek.
Baranyi Miklós hosszabb időre elment a táborba (vagy ki tudja hová?), Katalin egyedül volt otthon. Este lefekvéskor még elővette azt a kis imádságos könyvet, amit kelengyéül kapott Miklóstól menyasszony korában, s elolvasta belőle az Isten áldását váró asszonyok imáját. Aztán nyugalomra hajtotta a fejét.
Éjféltájban éktelen nagy lárma riasztotta föl a háznál; kiabáltak, ajtókat csapkodtak; a hálószobája ajtaját felszakították, s berohant rajta goromba módon egy egész csoport. Elöl a fürmenderék Ádám diákja, lámpással a kezében, nyomában a fürmenderné meg a Fekete Krisztina, azután két városi drabant nagy fustélyokkal.
– Mit akarnak kegyelmetek itten? – kérdezé Katalin elbámulva.
– A szeretődet keressük, akit ide hívattál, elrejtettél; hova tetted? Add elő! – rikácsolt a hajdani mostoha.
– Isten legyen a tanúm, hogy semmiféle szeretőm nem volt soha.
– Nincs tagadás! Itt van a kocsis, aki látta a házba beosonni; itt van az Ilona leányzó, aki bevezette. Ők jelentették fel. A patikáruslegény idejött hozzád!
– Keressék kegyelmetek; én tiszta vagyok tőle.
– No, fel is keressük!
Azzal nekiindultak a házkutatásnak. A puritán Debrecenben fel volt arra jogosítva a hatóság, hogy tilalmas szerelmeskedés kinyomozására a házakba betörjön, s a species factit konstatálja. A két fúria rohant házvizsgálatot tartani lámpásokkal, fustélyokkal. Katalin azalatt hirtelen felöltötte ruháit.
Nagy idő múlva szörnyű diadalommal robogtak vissza Katalin szobájába, hozták a bűnöst. Rátaláltak a kamarában: ott ült a kősón. Ez már bizonyos. Csak a vászonruhái voltak rajta. Kétségtelen bűntanújel ez a patikáruslegény! Nincs mit tagadni rajta! Ez nem jöhetett ide másért, mint az úrasszonnyal bűnt elkövetni.
A festő beszélni akart: az asszonyok befogták a száját: „Egy szót se! Majd a bíró előtt! Semmi összebeszélés! Most mars az áristomba!”
Azzal megfogták őket, és vitték erőhatalommal a városházára. Ott bezárták a férfit a pincebörtönbe, az asszonyt pedig az emeleten levő tömlöcbe, ami a vétkes asszonyok számára volt rendeltetve.
A valóság pedig az volt, hogy a patikáruslegényt az Ilona szolgáló hívta magához, akivel régen jóban volt. És aztán bosszúból azért a kapott pofoncsapásért ő árulkodott rá, izenetet küldve a kocsis által a fürmenderékhez, hogy most tetten kaphatják az asszonyát. Valóságos kicsinált komplott volt az egész, egy üldözött asszony megsemmisítésére.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
