XI. Igazolás
XI. Igazolás
Pedig hát amit Baranyi Miklós tett, azt magára nézve jól cselekedte. Ami utat ő nagy elkeseredésében magának választott, az volt a helyes út.
Hiszen mi, mai kor emberei, csak az ötven esztendővel ezelőtt történt dolgokat is más etikával ítéljük meg most, mint akkor, mikor a sors kereke éppen keresztülrobogott rajtunk. Hát még a kétszáz évvel ezelőtt történteket.
Nem ő volt az első, nem is az utolsó, aki két hűség közül választott, s a tartósat találta.
Ocskay, Bezerédy a fejüket veszték emiatt.
De már akkor a fejedelmi zászlók ronggyá voltak tépve. A nagy döntő ütközetek kudarcai után nem lehetett a Rákóczi táborát újjáteremteni. Szövetségesei, a külfejedelmek is cserbenhagyták. Közeledett a kikerülhetetlen fátum. A fényes csillag hanyatlóban.
A nemzeti fejedelem elhagyta az országot. Utolsó hadserege lerakta a fegyvert a majtényi síkon. A tárogatókat összetörték: ne híjanak többet senkit a szabadságharcra. Az ország békességet kíván: megúnta a hosszú sikertelen küzdést. A kuruc fővezér, Károlyi Sándor, megkötötte a békét a koronás királlyal. A békekötés okmányát éppen Debrecenben írták alá a meghatalmazottak, a Komáromy-házban. Jól járt, aki idejekorán elhelyezte magát a diadalmas pártnál. Az kapott donációt, előkelő hivatalt megtérése jutalmául. Baranyi Miklós mint tanult, törvényt végzett ember, egyszerre septemvirré neveztetett ki. Magas paripa az! Akire a király a legfelső ítélkezés hivatalát bízza. Nagy jövedelemmel jár! (Officium non fallit.) Tekintélye pedig a zászlósurakéval vetekedik.
Bezzeg a kuruc hatalmasok nem tudták őt magasabbra promoveálni, mint egy széna-szalma komisszáriusságra. Eszét, tehetségét, vitézkedését semmi kitüntetéssel meg nem jutalmazták: saját szülővárosának polgárai szemben lenézték, háta mögött szidták, minden bosszantást kigondoltak a kujonérozására, s mikor haragjában ellenük fordult, csúfjára otthagyták a várost, s csak messziről mutogatták neki a fügéket. Hej, másképpen fogadták most, mikor méltóságos titulussal került vissza a városba, mely újra megtelt boldog polgárokkal, akik folytatták a gubaszövést, perecsütést, szalonnafüstölést, s tisztelték a rendet, a feljebbvalókat.
Most már négylovas hintón jött be a városba, a bakon kakastoll-bokrétás hajdúval, s diák nyelven tartott orációval fogadtatott fürmender uram által, s szállásul a városházát kapta.
Okos ember a neve! Amiért jó idején kitalálta, hogy merről fúj a szél. Magával nagy jót tett. S ez a fődolog.
Most már ugyan megsüvegelik, mikor a debreceni Piac utcán végigsétál, öt lépésnyire a nyomában a tarsolyos hajdú. Megbámulja minden ember, aki nem látott még eleven septemvirt. Leányok, asszonyok még kezet is csókolnak neki.
Egy ilyen sétája alkalmával éppen a patika előtt találkozott össze egy kackiás pesztonkával, aki egy ölbeli fiúcskát vitt a karján, selyemtakaróval befedve: csak az orcája volt kinn.
Baranyi Miklósnak feltűnt a szép gyermek, megállította a pesztonkát, s feltakarta a selyemtakarót a gyermek fejéről, azt kérdezve a dajkától, hogy ki gyermeke légyen? Amire a nyelves leány nagy készen megfelelt: „ez bizony méltóságos Baranyi Miklós uram fiacskája”. Amire a méltóságos úr azt mondá néki: „nem hallgatsz, te debella?” És aztán a gyermekcse piros orcáját amanter megfogdosta, s a pesztonkát egy négyszögű húszpolturással megajándékozta.* Ilyen nagy úr volt egy septemvir hajdan.
Kazay Sámuel tanúbizonysága, ki ezt látta és hallotta.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
