LII.

Full text search

LII.
Az elhagyott leány pedig lassan hervadt a sír felé.
– Már a tavasszal elmehettem volna – mondá Manassénak, mikor az, hazaérkezve a hosszú távollét után, a drága teremtést keblére ölelte –, de terád vártam. Nem hagyhattam itt Blankát, míg te meg nem jössz. Most már csak a falevelek hullására várok.
Mi várnivalója is lett volna még tovább?
Olyan füvet semmi tavasz nem hoz elő, mely az ő baját meggyógyítsa. Mikor meghallotta, hogy ama végzetes perben Vajdárt is bűnrészességgel vádolják, az volt az ő útlevele a túlvilágra. Nem volt miért élnie, nem volt mit remélnie többé. Ha vádolják, bizonyosan igazuk van. Ha elítélik, nem teljesül az, hogy visszakerüljön ő ehhez a házhoz.
Ettől fogva rohamosan haladt a betegsége; nem tudta ágyát elhagyni többé.
– Visszaadom már a gyermekeidet – mondá egy reggel Blankának. – Legyenek ismét a tieid.
Arra gondolt, hogy a gyermekeknek nem szabad azt látni, mikor valaki meghal. Kérte Blankát, hogy menjen ki velük a kertbe, s küldje be hozzá Manassét. Egyedül akar vele szólni. És Anna még akkor is mosolygó arcot mutatott. Erre emlékezzenek a gyermekek. Blankának azt mondá, hogy ma egészen jól érzi magát.
Manassé bejött hozzá.
Anna keblére vonta testvére kezét.
– Különös álmom volt az éjjel – suttogá neki. – Azt álmodóm, hogy „ő” hazakerült. – Nem jött egyedül. – Egy rendőr kísérte. – Azt mondák, hogy ide lesz száműzve a mi kis völgyünkbe. – Senki sem vette észre, mikor bejött; a folyosóra nyíló oldalajtón jött be; nem látta más, mint te! Családunknak sietős dolga volt: az én menyegzőmhöz készültek. – Te ott álltál vele szemközt. – Ezzel az angyali komoly arcoddal. – Rút tekintete volt. – Tele álnoksággal, elfojtott méreggel, haraggal. – Te nem bántottad őt. – Nem vetetted szemére iszonytató múltját. – Azt mondtad neki hidegen, komolyan: – Legyen ön itt. – Én adok önnek munkát. – Szerezze meg munka által kenyerét s az emberek becsülését. – Nem taszítottad ki az ajtón. – Nem mondtad ki az emberek előtt a rosszabbik nevét. – Kegyelmeddel betakartad az ő bűneit. – Szólj, Manassé: haragszol-e azért, hogy ezt álmodtam? Igaz lehet-e ez így?
Manassé nem tudott neki felelni, csak fejét ingatta csendesen, s megszorongatá a kezét tartó kezet.
– Ugye, Manassé – rebegé a beteg leány –, ha én nem érem is azt meg, hogy ő visszatérjen, de ha mégis visszatérne és én nem volnék már itt, hogy kezedet könnyeimmel áztassam őérte; úgy fogsz vele bánni, mintha én még látnám azt; úgy fogsz hozzá szólni, mintha én még hallanám azt?
Manassé némán inte. S az ő fejbólintása egyértékű az esküszóval.
– Ha meghalok, ugye, odateszed a keblemre ezt az arcképet, ezzel a száraz koszorúval, s engeded, hogy együtt menjek el vele, porrá lenni.
Néma igenlés volt a válasz.
– És ha nem találna visszajönni – suttogá heves lélegzettel a leány. – Ha az álom, nem más, csak álom – ugye, megígéred nekem, hogy számomra akkora üreget vágsz a sírboltban, ami kettőnek elég, s ha ő meghal –, pedig meghal rövid időn – elhozod, s odahelyezed mellém a koporsóját. És ha börtönben és ha vesztőhelyen hal meg, akkor is elhozod, és helyet adsz neki énmellettem.
Manassé félrefordítá a fejét.
– No, ígérd meg.
Megcsókolta őt. Ez volt a fogadás.
Arra aztán a beteg leány megölelte a ráhajló bátya fejét, s egy testvércsókban homlokára lehelé a legtisztább áldását egy szűzi léleknek, aki jobban a mennyhez tartozik már, mint a földhöz.
– Elaludtam a napfelköltét – súgá a leány. – Emeld föl a fejemet. Úgy szeretném még egyszer látni a szép napfelköltét.
És még egyszer meglátta azt. A torockói völgyben kétszer szokott virradni egy nap.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me