X. Egy emigráns levele

Full text search

X. Egy emigráns levele
Egy napon barátunknál voltunk, midőn éppen levelet kapott öccsétől – Konstantinápolyból.
Első levél volt, amit küldött. Mi kíváncsiságtól égtünk, megtudandók a kimenekült ottani viszonyait. A testvér ihletett pietással bontá fel a becses levelet, egy könnycsepp rezegett szemében, homloka redőkbe vonult. Míg ő olvasta a levelet; mi azalatt arcvonásaira figyeltünk, onnan iparkodva ellesni a megírt és megolvasott titkokat.
A könny lassanként eltűnt az olvasó szeméből, homlokáról a ránc lesimult. Odaadta a levelet kezembe: „olvasd el te is.”
Szórul szóra ez volt benne.
„Kedves bátyám!
A kajla földemet el ne felejtse megugaroltatni, hordasson ki az őszi alá hatszáz szekér trágyát. A faiskolából a szederfákat szedesse ki, mert majd elvénülnek, s ültettesse a lóherés körül. A Marci zsidóval újítsa meg az árendát a pálinkaházra nézve, – most telik le neki vízkeresztkor. A mi dolgunk itt veszettül bajos. Asszonnyal beszélni sem lehet, vannak ugyan szép arnauta lyányok, hanem azokért hamar elmetszik az embernek a gégéjit. Aztán mindent vajjal főznek, meg olajjal. Áldja meg az Isten kedves bátyámat, csókolja szerető öccse – stb. –”
– Ezért kár volt olyan messze menned – dörmögé a bátya, zsebébe gyűrve a tenger mellől jött levelet. Ilyet Vámos Pircsről is írhattál volna.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me