A láthatlan csillag

Full text search

A láthatlan csillag
A múlt években egy öreg angol kereskedővel jöttem ismeretségbe, ki ifjabb éveiben, mint tiszt, az angoloknak Akbár Sah elleneivel folytatott pártfogoló harcaiban részt vőn, s a katonai pályát ott kapott sebei következtében hagyta el, később úgy lett kereskedő.
A következő történetet tőle hallottam elbeszéltetni.
A természetes és természetfölötti események csodás összefüggése valami regeszerű, mitológiai színt ád e történetnek, a benne uralkodó csillag- és szellemalakok bűbájos fény és árnyékul lengik körül a történet folyamát, csodás, fölfoghatlan uralkodó befolyást gyakorolva a különben természetes eseményekre; a rég megholtak és az örökké élők vándor árnyképei sejtelmesen bolyongnak az élő alakok között, néhol emberi lényekkel kötnek rokonságot, azokat pokoli magasságra emelve magukkal, s az emberi lélek üldöző tagadása elől tömegestül a szentírás sorai közé hátrálva, melyek lételt adtak nekik, amidőn anatémát mondtak rájok.
Az események azonban megtörténtek nálok nélkül is. Akik a sors vakságában hisznek, kitörölhetik az alakok jelenlétét az események közül, s akkor egy rendes, kalandos eseményt fognak látni benne, minő emberek között szokott előfordulni.
Mister Drayson, az említett kereskedő ugyan komolyan állítá, hagy az általa elmondottak egy akkori hadi bulletinben is meg vannak említve s a főbb körülmények egy, az akkori hadjárat eseményeit tárgyazó hadi folyóiratban, mint lett dolog, híven följegyezve.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me