VII.
VII.
Emberszeretet, – embergyűlölet.
Mennyire tele van e két szóval a világ. Az ember azt hinné: e földön minden lény a más bajával törődik, a más örömeinek örül.
Pedig ez nem igaz.
Egy neve van e két szónak. E név önszeretet. Túl rajta semmi.
Ki a világot szeretni akarod, nem szereted-e benne legjobban azt, ki hozzád legközelebb van, tenmagadat? Ki a világot gyűlölöd, tudod-e gyűlölni azt, ki arra legméltóbb, tenmagadat?
Mi jogotok nektek az embert másutt gyűlölni, mint tenarcotokban? Egyik sem jobb a másiknál, ki mit szenved, magáért szenvedi. Utáld meg magadat, s nyugodjál meg szenvedéseidben; ez becsületedre válik. Minden gyümölcsnek megvan saját férge, minden embernek saját fájdalma, saját bűnhődése.
S ti a sorsot meritek káromolni? Tudtok emlékezni azon kézre, mely most benneteket ver, s nem emlékeztek azon kézre, mellyel ti vertetek mást. Emlékeztetek a kézre, mely tőletek mindent visszavesz, s nem arra, mely mindent adott. A tövis magjából tövis terem. Ki bűnt vetett, fájdalmat kell aratnia.
Ha embert akarsz gyűlölni, gyűlöld magadat, megérdemelted. Ha emberek üldöznek, ha Isten karja ver, ha nyomorúvá lettél, s mindenki megvetett, gyűlöld meg magadat, megérdemelted. Ha te nem, – vétkeztek apáid, s mint most te vezeklesz értök, úgy fognak majd teérted fiaid lakolni. Az adósságokat fizeti az örökös.
Én is megtanultam gyűlölni. Gyűlölök mindent, ami él. Gyűlölöm, ki hozzám legközelebb van, barát, atyafi, rokon, azután az ismeretlen népek, az élet, a halál; de központja gyűlöletem örökéletének én magam maradok.
Ó mennyit vétettem önmagam ellen!
Nincsen semmim a földön, nincs semmim az égben, minden világi birtokom a temető. Egy mohos síremlék s néhány száradt sírvirág. És ezt is én tevém. Magam vettem el magamtól mindent.
Szívem egyetlen seb, de legfájósabb ott, hol enkezeim pusztítának rajta. Ki semmit nem hisz, semmit nem remél, és senkitől sem szerettetik… E nyomorú én vagyok.
Én vagyok az, ki kedvesét, a hűtlent feledni akarta, s miután nem tudta őt elfeledni, megölte őt, s azután még kevésbé tudta elfeledni…
Emlékezet? Átkos emlékezet. Semmi állatnak, semmi fűnek nincs meg e fájdalma. Csak az ember szíve viseli fullánkod…
…Ha a vidékre köd száll alá, elvesznek szem elől a távol remények partjai, s a távol hajótörések bércei. Miért nem tud az ember emlékei fölé is ily köd vonulni?
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
