XV. FEJEZET • Ha Bécs mulat

Full text search

XV. FEJEZET • Ha Bécs mulat
Az asphaleia-szövetségnek egészen kapóra jött az alkalom.
A vásár utolsó napja a népmulatságé volt. – S ilyenkor egész Bécs az utcán van, s minden embernek a kezében van egy palack. Az idegenek úgy is hítták a bécsi népet, hogy „Flaschenträger”.
Aztán a nép napján minden bolondság meg van engedve az utcán.
Más hely nincs is, ahol mulatni lehessen, csak az utca.
Nincs még se Nobel-Prater, se Wurstl-Prater. Annak a neve még most „Császári vadaskert”. Körül van kerítve az egész erős rácsozattal, s kívül-belül puskás strázsák őrzik, hogy valami vadorzó be ne lopódzon. Ezek a fickók olyan okosak, hogy nem puskával lövik a császári vadakat, mert az nagyot durran, hanem számszeríjjal, ami nem ád hangot. Ha rajtakapatnak, két fülük bánja meg. Csupán elegáns úri hintóknak engedtetik meg a vadaskert kapuján begördülni, de kiszállni azokból sem szabad, még csak egy tavaszi ibolyának a leszakítása végett sem. A Märzveilchen-szedés különben is a felső-ausztriai uralkodó hercegek felségi jogai közé tartozik.*
Megtörtént, hogy egyszer Mária Terézia főhercegnő, fiatal leánykorában a Práterben kocsikázván, a kis bolognai ölebe kiugrott a hintóból, leszállani nem volt szabad érte, hanem a főerdőmester jött oda, s az adta vissza a királyleánynak a selyempincset, nem mulasztván el a jóakaratú megintést: „Euer Gnaden könnten besser acht geben!”
A bécsi népnek tehát nem volt kertje, ahol mulasson, mulatott az utcán.
Ott azután volt tarka élet.
Erre a napra minden polgárnak meg volt engedve, hogy a saját házában bort mérjen és harapnivalót hozzá. Minden kapualja kedélyes csárdává volt átalakítva, s ki hová egy-két széket és arra egy vasalódeszkát tehetett, azon árulta a kedvenc virslit, kvarglit és a méhsert.
Minden utcaszegleten énekeltek, muzsikáltak a vak hárfások és szemes hárfásleányok, akiket különben túlénekeltek a járó-kelő dalárok.
Hanem aztán minden kívánnivalót felülmúltak az „Aufzug”-ok vagy ahogy a magyarok mondják „prosecciók”.*
Ezeket ugyan a magyarok most már úgy híják, hogy „körmenetek” (netek körme!), hanem aztán nem is prosecciók ezek már!
J. M.
Nagy énekléssel járt a diákok felvonulása, kik nemzetségek szerint voltak dandárokra felosztva (a „magyar” nemzetség zászlója alatt egyesültek a csehek, morvák, illírek). Kivont karddal valamennyi, úgy dalolták lelkesülten a „Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus” zsolozsmáját. A csapat közepén jöttek a múzsák, hat ló vontatta díszszekéren, Minervával együtt. Ezek is mind diákok voltak.
De még fényesebb volt a pékek parádéja, akik a török ostrom alatt mívelt hőstetteik emlékére különös szabadalommal bírtak a pompás utcataposásra. Császári lovasság kísérte őket elöl-hátul, közben céhzászlókat emelve, s a hírhedett pékbillikomot ürítgetve, járultak a daliás péklegények nagy muzsikaszóval, s minden pékbolt előtt riadó tust húzattak, égre emelt kardokkal esküdve, hogy míg a nap az égen jár, nem lesz a világon párja a bécsi császárzsemlyének és perecnek!
E komoly és lélekemelő látványok után következtek a tréfásak. Minden céh iparkodott a másikon túltenni, elsajátítani a népélet hagyományos alakjait. A halászok díszszekerén látható volt az aranyhajú és halfarkú Donauweib. A csizmadiák tolták előre, kerekekre téve, a csúnya nagy sárkánykígyót, melynek hátán egy cipészlevente ült, annak emlékére, hogy hajdanában az egész Bécs városát rettegésben tartó tűzokádó sárkányt egy bátor csizmadialegény ütötte agyon.
A szabók népies alakja volt a hírhedett „Dame mit dem Todtenkopf”. Egy dúsgazdag hercegnő, akinek halálfeje van, s aki férjet keres, – segélyül híva a hatalmas szabómesterség varázsát, mely pompás öltözetek által még azt a halálfejet is kellemesen elfeledteti.
A mosónők felvonulásának központját képezte a megkoszorúzott „rózsakirályné”, a mészárosok ellenben kövér tulokkal, melynek szarvai aranyozott gombokat viseltek, jelképezték hivatásuk titkát, akit követett a „Riesen Michel”, egy nagyfejű óriás. Ennek az alaknak meg kellett hajolni, mikor a Burg kapuján keresztülvonult a menet.
De mindvalamennyin túltett aztán a hernalsi kertészek „Eselsritt”-je.
Ez a gúnyos felvonulás a Bécs alul elvert Kara Musztafa futásának a paródiájául volt évrül-évre megújítva.
Elöl jött egy csapat rongyos ember, ezek képviselték a szegény keresztyén rabszolgákat, kísérve kegyetlen janicsároktul. Kezükben perselyt csörgettek amikben könyörfilléreket gyűjtének az utcai közönségtül. Ha szép lányt találtak, annál nem érték be a Schinderlinggel,* hanem annak csókkal kellett magát a török rabságbul megváltani. A török muzsikát harsogtató banda után lovagolt, a kapható legnagyobb szamáron, a lehető legkövérebb kertész, Kara Musztafa cifra kaftánjában, fején a nagy méhkasforma turbán, kezében kard helyett egy tehénfark, amivel a szürkéjét gyorsabb haladásra ösztökéli. Azután a szekereknek egész hosszú sora, megrakva rogyásig mindenféle maskarás néppel, két oldalt bandérium helyett a „Kakaslovagok” (Hahnreiter).
Az aprópénz gúnyneve.
Ebbe a derendóciába éppen beleillettek a Lodoiszka hercegnő és kíséretének ökör vontatta társzekerei, anélkül, hogy valami felötlést keltettek volna. Attul sem kellett tartaniok, hogy felismertetnek, mert az meg éppen a bontonhoz tartozott, hogy az úri rend részt vegyen a népmulatságban.
Az általános vigasságriadalban, belevegyülve a népszerű gassenhauerek kardalába, együtt ujjongva, pokulálva az utcarekesztő sokasággal, eljutottak valahogy a társzekereikkel egy utcaszegletéig a Fleischmarktnak, ahol aztán megrekedt az egész kocsisor. Legokosabb volt leszállni és gyalog vergődni tovább a sokaságon keresztül a kitűzött célig.
Ez volt a Bafomet-templom. A Hanswurst-színház.
A mai dicsőséges napon Freitheater volt. A magisztratus kegyéből, aki a színházdirektornak busás rekompenzációt fizetett. Ennélfogva aztán permanens volt a színházi előadás.
Egyik komédiát elvégezték, a másikat elkezdték, utána szünet nem tartódott.
A közönség nem fizetett. Aki jött, letelepedett, ahol helyet talált, vagy várt, amíg hely üresedik, páholyban vagy karzaton. A parterre zsúfolva volt, ott ájuldoztak a közbeszorult fehérszemélyek.
Az asphaleia tagjai minden feltűnés nélkül mehettek be a titkos helyiségükbe. Senkinek sem volt feladata más embereknek a jártát-keltét ellenőrizni. Készen tartott kosarakban szállíták magokkal a lakomához való ételeket. – Ma nem lesz múlt századbeli múmia-vendégség.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me