AZ ÓSZÖVETSÉG

Full text search

AZ ÓSZÖVETSÉG
A Szentírás ószövetségi része a maga 46 (vagy 39) művével, mint mondtuk, a zsidó nép majd két évezredének hagyományait összefoglaló történelmi és irodalmi antológia. És ha eddig főleg mint a kereszténység szent könyvéről beszéltünk róla, itt az ideje helyesbítenünk: az Ószövetség a zsidóságnak is, sőt elsősorban a zsidóságnak a legfontosabb, legbecsesebb írásos műve, s csak emellett és ezután a keresztényeké, sőt még az iszlám is szent könyvei közé sorolja. Az viszont nagyon valószínű, hogy ez a mű sohasem játszott volna ilyen roppant nagy szerepet az európai kultúrában, ha nem teszi magáévá a kereszténység, ha csak mint a kis lélekszámú és egyébként is elzárkózásra erősen hajlamos zsidóság lelki és szellemi kincse él tovább.
Hogy az Ószövetség keletkezésének, kialakulásának, a végső szövegváltozat létrejöttének történetét megismerjük, elsőként nagy vonalakban át kell tekintenünk a zsidó nép történetét, hisz a kialakulás egyes állomásai csak ennek a történelmi folyamatnak a részeként értelmezhetők.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me